Hajóbaleset

Dunai hajóbaleset: a kiemeléskor ketté is törhet a Hableány

2019.06.06.

Az emelés során komoly terhelésnek lesz kitéve a múlt szerdán a Dunában elsüllyedt hajó, ezért akár ketté is törhet - közölte Solymos András hajómérnök csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A szakember azt mondta, kockázatot jelent, hogy nem lehet tudni, pontosan milyen sérülések vannak a hajótesten, emelés közben ugyanis bizonyos pontokon a hajótest hajlik, ha pedig éppen ilyen helyen sérült meg, könnyen eltörhet. Egy másik probléma, hogy amikor megemelik a hajótestet, a folyó a sodrás irányába is elkezdi nyomni - tette hozzá, hangsúlyozva, emiatt komoly előkészületekre van szükség.

Kotrógép egy hajón a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Margit hídnál a Margit hídnál 2019. június 6-án. MTI/Lakatos Péter

Kitért arra is, a 65 évvel ezelőtti balatoni hajóbaleset műszaki probléma miatt történt. A "Pajtás" hajót ugyanis átalakították, a faszerkezetű árnyékoló helyére fémet építettek, a teli ablakokat ökörszem ablakokra cserélték, és kivették a hajó aljából a betont is. Ezek a változtatások a hajó súlypontját felfelé vitték, ezért amikor szűken, nagyobb tempóval kanyarodott, felborult – ismertette

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....