Skoda

Ebből lesz a Skoda első villanyautója

2017.05.09.

A Vision E még csak tanulmány, de 2020-ban már megvásárolható lesz.

A Sanghaji Autószalonon leplezte le a Skoda az elektromos hajtású terepkupé-tanulmányát. A formás, letisztult vonalú SUV az orrára csúcstechnológiájú mátrix-LED fényszórókat, alsó fénycsíkot és virtuális hűtőmaszkot kapott, oldalt pedig a hátrafelé nyíló hátsó ajtók és a rejtett kilincsek számítanak különlegességnek.

A karosszéria 4,69 méter hosszú, 1,924 méter széles és 1,59 méter magas, a tengelytáv 2,85 méter. Rövidebb, szélesebb és alacsonyabb az újdonság a Kodiaq-nál.

Belül a minimalista stílus uralkodik, három képernyő uralja a műszerfalat, köztük egy 12 colos érintőképernyő. A padló teljesen lapos, a kormány kétküllős, ülésből csak négy van, a hangulatfények 10-féle színt képesek megjeleníteni. Váltó nincs, ami nagy szabadságot adott a tervezőknek.

A tükröket kamerák helyettesítik, számos funkciót gesztusvezérléssel is lehet kezelni, a kocsi figyeli a vezető szemmozgását és a szívverését is. 3-as szintű önvezetésre is képes a Vision E, vagyis tud önállóan gyorsítani, lassítani, kormányozni és megállni is.

A tanulmányautó a Volkswagen-konszern villanyautók számára kifejlesztett MEB platformjára épül. Két villanymotor hajtja, az összteljesítmény 306 lóerő, ami 180 km/h-s végsebességhez és 5 másodperc körüli gyorsuláshoz elég. A vezeték nélkül is tölthető, 80 kilowattórás vízhűtésű lítium-ion akkumulátor a padlóban található, és 500 km-es hatótávot nyújt. A 2020-ban érkező szériaváltozatot állítólag hátsókerék-hajtással és 50 kilowattórás akkumulátorral is meg lehet majd rendelni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....