ittas vezetés

Egy férfi, kétszeres autólopás, háromszoros ittas vezetés

2019.04.13.

Alighanem elrettentő példaként tette közzé a rendőrség annak a férfinak az esetét, aki háromszor bukott le ittas vezetés miatt, ráadásul kétszer önkényesen elvett kocsiban ült.

Egy 31 éves balotaszállási férfi 2018. október 13-án délután személygépjárművel közlekedett a Kopolyai úton, amikor egy szemből érkező autónak csapódott. A vétlen sofőr a járművel csak az útpadka melletti füves részen tudott lefékezni, az okozó pedig nem győződött meg arról, hogy valaki megsérült-e, hanem megállás nélkül továbbhajtott. A térfigyelő kameráknak köszönhetően rövid időn belül elfogták a sofőrt, akivel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, ezért mintavétel miatt kórházba vitték. A beszerzett minták alapján az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy a férfi ittasan vezette autóját. Vele szemben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Ezen felül az illetékes hatóság eltiltotta a járművezetéstől is.

A férfi az eltiltás ellenére december 24-én az egyik családtagja autóját vette el, és ismét ittas állapotban vezetett. Ezúttal szerencsére nem ütközött autóval, de az 53-as főút mellett így is egy fának csapódott. A helyszínt ugyanúgy elhagyta, de még aznap elfogták és jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben eljárást. Mivel eltiltás hatálya alatt vezetett, így őrizetbe vették a rendőrök.

Szabadulását követően Balotaszállásra ment, ahol ismét alkoholt fogyasztott, és egyik rokona autóját a benne hagyott indítókulccsal elvitte. 10 perccel később otthonában a helyi körzeti megbízott fogta el a férfit, akivel szemben ismét jármű önkényes elvétele és járművezetés ittas állapotban miatt indítottak büntetőeljárást. Mivel továbbra is eltiltás hatálya vezetett, így ismét őrizetbe vették a rendőrök.

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a kiskunhalasi rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.22
Az autómentes nap nem arra szolgál, hogy kirekesszék az autókat a forgalomból, a kezdeményezés....
2019.09.22
Sebastian Vettel jövőjét újra és újra megkérdőjelezik a szakértők. Hol úgy látják, új csapattársa,....
2019.09.21
Mi történik az új autók piacán? Mi az a WLTP2 és milyen hatással lesz az árakra? ..
2019.09.21
A Haval 5849 gépjárművet értékesített Oroszországban 2019 első 8 hónapjában. Ennek eredményeként a....
2019.09.21
Peidong Lou Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára....
2019.09.21
Pert indítottak a szövetségi kormány ellen a kipufogógáz-kibocsátásra vonatkozó döntés miatt -....
2019.09.21
A Ferrari monacói pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő....
2019.09.21
A BRFK rendőrei a közlekedési hatóság munkatársaival közösen tartottak komplex közlekedésrendészeti....
2019.09.21
A Volkswagen-csoport olyan klímavédelmi projekteket támogat, melyek elsősorban az erdők védelmére....
2019.09.21
Ha a luxust zöldben képzeli el, helyi károsanyag-kibocsátás nélkül, finom masszázzsal, vajpuha....