rendőrségi eljárás

Egy hónap alatt három autót loptak el Budapesten

2018.10.22.

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy hónapon belül három autót loptak el Budapesten - írja a police.hu

A 24 éves K. Dávid és társa, a 32 éves Ny. József 2018. szeptember 16-a és október 17-e között három autót lopott el Budapest VII. és VIII. kerületéből, úgy, hogy az egyiket az utcán vontatták el egy másik járművel. A két pilisi férfi az autókról leszedte a rendszámtáblákat és azokat eladta egy telephelyen.  A hulladékudvarban a nyomozók megtalálták az október 17-én ellopott autót és megállapították azt is, hogy a másik két lopott gépkocsit is ott adták el a férfiak. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a beszerzett adatok, valamint a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, majd a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve, 2018. október 19-én 22 óra körül pilisi otthonukban a két férfit elfogták.

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. Dávidot és Ny. Józsefet lopás bűntett, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..