Continental

Egyedülálló alkotás épült használt gumikból a Sziget fesztiválra

2016.08.12.

Az Európában páratlan, a fenntarthatóság és a környezettudatos gazdálkodás fontosságát szimbolizáló 8 méter magas installáció közel kétezer használt gumiabroncsból készült, és a fesztivál egyik központi helyén, a Világzenei színpad előtti területen kapott helyet. Létrehozását a Continental Gumiabroncs divíziója támogatta.

Traktor-, személygépkocsi-, valamint motorkerékpár-abroncsokat egyaránt felhasználtak a rekordméretű installáció megalkotásakor. „Az egyes alkotóelemeket fémszerkezet, illetve olvasztás tartja egyben. Ez a fesztivál vendégeiként érkező nemzeteket összekovácsoló jelképként, a fenntarthatóságért tett erőfeszítést szimbolizálja”, fogalmaz Szépvölgyi Gergő, az alkotó Envicash csapatának vezetője. „Az alkotás határokon átívelő folyamata a legelső gumiabroncs beérkezésétől, a tervezési munkafolyamatokon át egészen a kivitelezésig, 3 hónapig tartott” tette hozzá a vezető. A még egyetemi tanulmányaikat – környezetvédelem és fenntarthatóság, illetve megújuló energiaforrások kutatásában – folytató alkotópáros az inspirációt egy Indiában töltött szakmai gyakorlatból merítette.

Ebbe a szellemi és fizikai alkotófolyamatba kapcsolódott be a Continental Gumiabroncs divíziója. „Cégcsoportunk alapvető értékei közé tartozik a fenntartható fejlődés elősegítése és a fiatal tehetségek újszerű kezdeményezéseinek támogatása. Ebben a projektben mindkét irány markánsan megjelenik, ezért örömmel vettünk részt az inspiráló, kétségkívül látványos végeredményt hozó munkában”, mondta Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója. A használt abroncsok begyűjtését a Continental partnere, az Euro-Rubber Kft. végezte.

Más rendezvényeken is megjelenik majd

A tervek szerint a Sziget fesztivált követően az installáció több nagy volumenű rendezvényen is megjelenik majd hazánkban és külföldön egyaránt, egészen 2018-ig. Ezt követően az alkotás a Hungaroringen talál majd végleges otthonra, hogy azt évtizedekig használhassa a versenyekre kilátogató közönség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....