Forma 1

Egyesült Államok Nagydíja - Räikkönen nyert, Hamilton még nem világbajnok

2018.10.21.

- Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

Räikkönennek ez az idei első, és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött, vagyis 5 évvel és 218 nappal ezelőtt diadalmaskodott legutóbb. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett. Austinban Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 18. helyről rajtolva ért célba másodikként, s mivel Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik lett, a brit még nem nyerte meg ötödik vb-címét.

A rajtot a második kockából induló Räikkönen kiválóan kapta el, s bár a pole pozícióból startoló Hamilton igyekezett kivédeni a támadást, végül a címvédő az első kanyarban inkább maga elé engedte finn riválisát. Az első kör végén Räikkönen, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Vettel csatázott nagyot a negyedik helyért Daniel Ricciardóval (Red Bull), azonban az egyik kanyarban a ferraris megpördült és a 13. pozícióba csúszott vissza. Miközben Vettel megkezdte a felzárkózást és a 10. körben már hetedik volt, Hamilton 1,5 másodperc körüli hátránnyal követte a vezető Räikkönent.

A 11. körben Ricciardo kiesése miatt a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós időszakot, ilyenkor kötelező a versenyzőknek egy megadott tempót diktálni, előzni pedig tilos. Hamilton ebben az időszakban behajtott a boxba kerékcserére, így a boxkiállás ellenére csak 7 másodpercre nőtt a hátránya Räikkönennel szemben. Vettel időközben már ötödik volt. A 20. körben Hamilton már előzési pozícióban volt Räikkönen mögött, miközben a finn pilóta a Ferrari csapatrádióján közölte, hogy nem fogja tudni maga mögött tartani a britet. Räikkönen másfél körön át hősiesen védekezett, aztán a Ferrari behívta a boxba kerékcserére.

A 28. körben, a verseny féltávjánál Hamilton, Räikkönen, Verstappen volt az első három pozícióban száguldók sorrendje, időközben ugyanis Bottas és Vettel is bent járt a boxban kerékcserén, s előbbi negyedikként, utóbbi ötödikként tudta folytatni a versenyt a kiállása után. Néhány körrel később Räikkönen elkezdte csökkenteni a hátrányát a vezető Hamiltonnal szemben, a brit címvédő versenyautóján ugyanis egyre rosszabb állapotba kerültek a hátsó gumik, így finn riválisa körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt nála.

Hamiltont a 38. körben kihívta a boxba kerékcserére a Mercedes, a brit pedig negyediknek tért vissza a pályára, csapattársa, Bottas mögé, valamint Vettel elé. A vezetést így Räikkönen vette át, a második helyen pedig a 18. rajtkockából startoló, kiváló versenyt futó Verstappen száguldott. A 40. körben Bottas a csapat utasításának engedelmeskedve elengedte Hamiltont, aki harcba szállt a győzelemért, de ehhez utol kellett érnie és meg is kellett előznie Verstappent és Räikkönent.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton hátránya négy másodpercre csökkent az élen száguldó Räikkönenhez képest, a Ferrari közben a csapatrádión felhívta Räikkönen figyelmét arra, hogy Hamilton várhatóan az utolsó három körben támadni fog a győzelemért. Az 53. körben csupán kettő másodperc volt Räikkönen, Verstappen és Hamilton között, és a brit vb-várományos rövidesen meg is támadta Verstappent, a nagy csatában viszont elhagyta egy pillanatra a pályát, ezzel pedig el is esett annak a lehetőségétől, hogy megnyerje a futamot. A vb egy hét múlva, Mexikóban folytatódik, ahol tavaly Hamilton a negyedik vb-címét szerezte meg.

Végeredmény, a vb-pontversenyek  állása  

A vasárnapi Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján): Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők): - 1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:34:18.643 óra 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.281 másodperc hátrány 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.342 mp h. 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 18.222 mp h. 5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 24.744 mp h. 6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:27.210 perc h. 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:34.994 p h. 8. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:39.288 p h. 9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:40.657 p h. 10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:41.080 p h. pole pozíció: Hamilton.

A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 3 van hátra): pilóták: 1. Hamilton 346 pont 2. Vettel 274 3. Räikkönen 221 4. Bottas 217 5. Verstappen 191 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 146 7. Hülkenberg 61 8. Magnussen 55 9. Perez 54 10. Ocon 53 11. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50 12. Sainz 45 13. Romain Grosjean (francia, Haas) 31 14. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 28 15. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 21 16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8 17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6 18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 6 19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 2 20. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1 csapatok: 1. Mercedes 563 pont 2. Ferrari 497 3. Red Bull 337 4. Renault 106 5. Haas 86 6. McLaren 58 7. Force India 48 8. Toro Rosso 30 9. Sauber 27 10. Williams 7.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....