Lánchíd

Egymilliárd forintból újulhat meg a Lánchíd környéke

2019.05.05.

- Egymilliárd forintból valósulhat meg a Lánchídhoz kapcsolódó közterületek rekonstrukciója és fejlesztése a Duna mindkét partján, ugyanis a kormány visszaadta az eredetileg a híd járdáinak kiszélesítésére szánt, korábban visszavont összeget - tudatta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester közös közleményében.

A Lánchíd felújításának támogatására a kormány eredetileg hatmilliárd forintot szándékozott biztosítani, majd októberi határozatában arról döntött, hogy ezt kiegészíti egymilliárd forinttal a híd járdáinak akkor tervezett kiszélesítése miatt - olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke megvizsgálta, hogy a hídszerkezet hogyan képes elviselni a járdaszélesítésből adódó többletterheket. Tekintettel a vizsgálat eredményeire, amely szerint a járda szélesítése már a láncok jelentős statikai megerősítését és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna, műszaki, városképi és finanszírozási okokból - a fővárosi közfejlesztési tanács javaslata alapján - a kormány keddi határozatában visszavonta a Lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását. Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg - írták.

A közfejlesztési tanács megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek - Clark Ádám, Széchenyi tér, Petőfi Sándor utca - rekonstrukciójának és fejlesztésének a Lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét. A kormány erről április 23-án döntött - olvasható. Közölték, a Lánchíd járdaszélesítéséről szóló keddi kormányhatározatban szereplő egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján.

- Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosó kialakítására is sor kerül - írták. Tudatták azt is, hogy folyamatban van a Lánchíd, Várhegy alagút és Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújításának közbeszerzési eljárása.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....