Mars

Egyre fontosabb, hogy ember lépjen a Marsra

2019.09.22.

Egyre fontosabbá válik az, hogy ember vezette expedíció induljon a Marsra, mivel az űrszondák számos kérdésre nem tudnak megfelelő bizonyítékot nyújtani – mondta Sik András Mars-kutató.

„Az évtizedek óta tartó űrszondás kutatásoknak köszönhetően elég jól ismerjük a Mars felszínét, tudjuk milyen veszélyek várnak ott ránk. Mégis sokan úgy vélik, szükség van az ember által vezetett kutatásokra is” – mondta Sik András Mars-kutató a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Hozzátette, nagy esély van arra, hogy a Marson megtalálhatjuk a földön kívüli élet nyomait, de az űrszondák csak előre beprogramozott funkciók alapján működnek. Egy ember által vezetett kutatás akár néhány nap alatt olyan asztrobiológiai felfedezéseket tehet, amelyekre az űrszondák évtizedek óta nem voltak képesek.

Azért is fontos, hogy még több információt megtudjunk a Marsról, mert sok jel arra mutat, hogy néhány évszázadon belül az emberiség nagy részének el kell hagynia a bolygót. Új otthont pedig valószínűleg a Marson talál majd.

„Az előkészítő munkálatokat, a terep megtapasztalását és az ottani első kolónia kialakítását minél hamarabb el kell kezdeni” – véli Sík András.

Az 1970-es évektől sokáig csak a NASA felségterületet volt a Mars-kutatás. Mostanra már Kína is feltörekvő űrhatalommá vált. Számos ember által vezetett expedíciót tervez az űrbe, céljai közt szerepel a Hold ember általi elérése is.

Megjelentek  az űrturizmussal, űrtechnológiákkal foglalkozó magáncégek is. Ezek közül a leghíresebb az Elon Musk által vezetett cég, amelynek szakértői már elkezdték egy negyven férőhelyes űrhajó kialakítását, amellyel turistákat szállítanak majd a Marsra.

Az űrkutató azt is elmondta, nem akkor indulunk a Marsra és térünk vissza a Földre, amikor szeretnénk, vannak előre betervezett menetrendek, amik nem járnak komoly kockázattal. A menetrendek kialakításánál a tudósok azt vették figyelembe, hogy a Földre való visszatérés kevesebb kockázattal járjon, mint két év eltöltése a Föld körül keringő űrállomáson.

Hozzátette, a mérlegelt kockázatok közt szerepel a sugárzásveszély, az oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet, a folyékony víz nehéz elérhetősége és az egyharmados gravitáció.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....