Párizsi Autószalon 2018

Együléses Ferrari és 700+ lóerős Aston Martin Párizsban

2018.12.02.

Ferrari Monza SP1 és SP2, kabrió 488 Pista és 812 Superfast – ugye neked is sokat mondanak ezek a nevek az olaszoktól? Elnöki ügy keretében megvizsgáltuk az Aston Martinokat is, természetesen a DBS Superleggerába is beültünk.

A világ legnépszerűbb autószalonját, a Mondial de l’Auto-t minden páros évben rendezik meg. A párizsi esemény ikertestvére a páratlan években, Frankfurtban tartott autós bemutató. A világváros 2016-ban 1,1 millió vendéget, köztük több mint tízezer sajtóst vonzott ilyen apropóból. A márkák fokozott jelenléte így indokolt, de meglepetésre továbbra is akadnak olyan gyártók, akik nem képviseltették magukat.

A Ferrari standján két furcsaság állt a középpontban – már ha lehet így nevezni az egyedi vezetési élményt nyújtó különlegességeket. Az egy- és kétüléses, limitált modellek a Monza SP1 és SP2 nevet viselik, utalva az ülések számára.

Az 1,6 millió eurós négykerekűekből mindössze 499 darab készül a tulajdonosok egyéni igényeinek figyelembe vételével. De a sok pénz csak egyik feltétele ahhoz, hogy hozzájusson a Monzákhoz az ember, kivételes vásárlási és márkahűségi múltat is fel kell mutatni az olaszoknak.

A tető és az első szélvédő elhagyásával elég közel kerül a pilóta az aszfalthoz. Arcába csap a menetszél, miközben őrülten dübörög a 812 Superfastból ismert, 12 hengeres, 810 lóerős szívómotor. A kevlár és karbon elemek széles körű felhasználásával, a burkolat Forma 1-es technológiai szintű kialakításával alacsony tömeget értek el: többek között ennek köszönhetők a 2,9 és 7,9 másodperces 0-100 és 0-200 km/órás gyorsulási időértékek.

A designerek nagy szabadságot kaptak. Olyan modern és elegáns formát alkottak, amely ugyan tiszteletét fejezi ki a maranellóiak dicső múltja előtt, ugyanakkor mégsem kifejezetten retrós, sőt, a jövőbe tekint. Az elmúlt 5-10 év egyik legsikeresebb egyedi projektje volt ez utóbbi, tényleg mindenki szívvel-lélekkel dolgozott a mesterműveken a Ferrari elmondása szerint.

A 812 Superfast is megérdemel néhány szót, elvégre benne debütált a márka valószínűleg legerősebb és utolsó V12-es szívómotorja, amely önmagában hajt. A 810 lóerős teljesítmény és az elnyújtott külső önmagában véve is kuriózum.

A következő finomságok a brit vérvonalról kerülnek ki. Szívet melengető érzés volt beülni az Aston Martin modellcsalád mindegyik tagjába – Genfben ez sajnos kimaradt márciusban, de amilyen varázslatos maga a város, az őszi Párizs mindig tartogat meglepetéseket.

A Vantage az AMG-féle, V8-as biturbókkal rendelhető (510 LE). A fiatalosabb, James Bondos vonal mellett az elegáns DB11-es szint is képviseltette magát, nevezetesen a legerősebb csúcsmodellel. A 610 lóerős, V12-es motorral szerelt változatoktól búcsúzunk a modell harmadik évében. A trón azonban nem üresedik meg, hiszen az Aston Martin Racing (AMR) keze nyomán 639 lóerős kivitellel köszön el az általunk Genfben meglesett, 5.2-es erőforrás. Nyomatéka megmaradt a lenyűgöző, 700 Nm-es szinten, azonban 0-100-as sprintideje két tizedmásodperccel 3,7-re csökkent.

Az AMR gárda keze nyomán még több teljesítményorientált modell érkezhet a jövőben, mindegyik szériából terveznek egy AMR verziót is a 2017-es, genfi bejelentések alapján – a már meglévő Vantage AMR és AMR Pro mellet hamarosan a Rapide-ból is.

Andy Palmer elnök korábban megjegyezte, idejét látták egy erősebb változat bemutatásának, az 5,2 literes motorban rejlő lehetőségek kihasználásának. Mivel a DB11 2016-ban debütált, jó ötlet volt egy átdolgozott csúcsverzió piacra dobni. A modell így nemcsak színesíti a kínálatot, de kétség kívül a korábbi ínyencségekhez hasonlóan a gyűjtők nagy kedvencévé válik idővel.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. A V12-es Grand Tourismók királya, a szívómotoros Vanquish elbúcsúzott az Aston Martin palettájáról. Helyére biturbó motorral érkezett a DBS Superleggera, amely egyszerre elegáns és sportos, modernebb formával, fejlett kocsitesttel (alumínium térváz kompozit burkolóelemekkel) és vezetéstámogató rendszerekkel képviseli a csúcsok csúcsát. Ugyan hangja nyersebb, 715 lóerőt és 900 Nm-t présel ki magából a V12-es, feltöltött erőforrás.

A DBS Superleggera neve olaszosan hangzik, mert olasz mester előtt tiszteleg, ettől függetlenül a brit márka szeme fénye. Tömegét 1700 kg alá mérsékelték, amire nagyon büszke a gyártó. A tömegeloszlás majdnem ideális, az első tengelyen 51, a hátsón 49% nyugszik.  A „csupán” 3,4 másodperces 0-100 km/órás sprint többek között ennek is köszönhető, 160 km/órás sebességre 6,4 másodperc alatt szökken fel. Kategória első rugalmassága, 4. fokozatban mindössze 4,2 másodpercbe telik a 80-160 km/órás mutatvány! 410/360 mm átmérőjű féktárcsái és 265/305 mm széles abroncsai már önmagukban finoman arra a következtetésre engednek juttatni minket, hogy tényleg egy komoly géppel állunk szemben.

A széles és egészen földig nyúló száj, az ívelt és hosszú motorháztető, valamint a robosztus, lapos kiállás még az Aston Martinok között is tekintélyt parancsol. Az előd tökéletes, kétharmados karosszéria-üvegfelület arányát tovább csiszolva született a DBS Superleggera teste. A far hangsúlyosságát annak meredek íve adja, a bevágás viszont szerintem ízlésesebb, mint a DB11 esetében, amelynél ez túl művészi. Az aerodinamika továbbgondolása révén az Aston Martin utcai autói között a legnagyobb, 180 kg-nak megfelelő leszorítóerőt képes felmutatni a modell 338 km/órás végsebességénél. Az alapár 87 millió forint körül mozog, egyedi bőrözéssel és színekkel helyből 3-5 milliót rápakolhatunk erre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....