Toyota

Együttműködést tervez a Toyota és a Suzuki

2017.02.06.

- Az együttműködési tárgyalások megkezdéséről állapodott meg hétfőn a Toyota és a Suzuki japán járműgyártó. Tervek szerint a két cég kutatás-fejlesztési együttműködésre lép a környezetvédelmi, biztonságtechnikai, járműelektronikai és autonóm navigációs területeken.

Terveik között szerepel ökológiailag tiszta autó létrehozása és a biztonságos közlekedést célzó technológia kidolgozása. A Suzuki a kisautók piacán rendelkezik erős pozíciókkal, elsősorban Indiában, valamint Japánban, ahol a Toyota tulajdonában lévő Daihatsu a legnagyobb versenytársa. A Toyota pedig jelentős eredményeket ért el a járműelektronikai automatizálás és a mesterséges intelligencia fejlesztése terén.

Egy ugyancsak hétfői hír szerint a Toyota japán járműgyártó 9,7 százalékkal feljavította az idei évre vonatkozó nyereség-előrejelzését a gyenge jen és a kiadáscsökkentési intézkedések hatása miatt. A világ második legnagyobb járműgyártója közölte, hogy a március végéig tartó pénzügyi évre 1,7 ezer milliárd jen (15,08 milliárd dollár) adózott eredményre számít az eddig várt 1,55 ezer milliárd jen helyett.

A cég a működési eredményre vonatkozó becslését is feljavította a novemberben várt 1,7 ezer milliárd jenről 1,85 ezer milliárd jenre. A szakértők jobb eredményeket várnak, 1,721 ezer milliárd jen profitot és 2,02 ezer milliárd jen működési eredményt. A Toyota az előző évet magasabb profittal, 2,31 ezer milliárd jennel zárta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....