Lada

Elégedett az importőr: hasít a Vesta, viszik a Ladákat

2017.03.08.

Múlt hét szerdán, március 1-én érkezett hazánkba a várva várt LADA Vesta, alig egy hét alatt pedig több mint húszan szerettek bele az új generációs Ladába. Az első eladás az első napon, még nyitás előtt a Pécsett realizálódott - egy fehér LADA Vesta Comfort talált gazdára. Az vevő nagyon lelkes, az értékesítő nagyon ügyes volt: az első LADA Vestát trélerről adták el, az autót a vevő csak az interneten látta.

– Éppen csak elindult az értékesítés, a Vestákra pedig óriási az érdeklődés. Egy hét alatt több mint húsz autó kelt el, szinte mind a LUX típusú – az első trélerekkel kizárólag a legmagasabb felszereltségű modellek érkeztek meg. Ennek ellenére a rendkívül jól felszerelt Comfort Vestákból is eladtak már, ám ezek az autók egyelőre még nincsenek az országban.


Az első autót a LADA Pécs értékesítette, egy fehér LADA Vesta Comfort talált gazdára. A vevő két hónapja látogatta rendszeresen a szalont, gondolkodott Kalinán és Grantán is, többször vett részt tesztvezetésen. Egyértelmű volt a vásárlási szándék, de nehéz volt választani. Azonban mikor kiderült, hogy március 1-én megérkezik a LADA Vesta, a vevő döntött. Még nyitás előtt hívta a kereskedést és a kora reggeli órákban már alá is írták a szerződést. Tették mindezt autó nélkül, ugyanis a Comfort felszereltségű autók még nincsenek az országban. De hát ilyen a LADA szerelem, 2015 decemberében a legelső LADA is így kelt el a márka visszatérésének első napján.

A második Vestát a LADA Császár adta el Pápán, ott fiatalember választott egy karneol piros LADA Vesta Luxot. A dobogó harmadik fokán a LADA Miskolc áll, ők szintén egy LUX felszereltségű platina színű Vestát adtak el. Mindegyik vevőről elmondható, hogy nyomon követték a LADA márka visszatérését, fontolgatták egyéb modellek vásárlását is, de a Vesta megérkezésekor egyértelmű volt a döntés.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....