Zöldrovat

Elektromos Renaultot vezet be a francia posta

2019.06.30.

A La Poste csoport megkezdte a Renault EZ-Flexek használatát.

 

A legutóbbi Vivatech szalonon bemutatkozott a Renault EZ-Flex speciális kishaszongépjárműve is, mely mostantól a La Poste csoport flottáját bővíti.

Az érintettek szerint már 2019 áprilisában sejteni lehetett, hogy az EZ-Flex-nek van jövője a városi logisztikai piacon. Több európai nagyvállalat élénken érdeklődött a Renault újdonsági iránt, ezek közül az első üzlet a La Poste-tal köttetett meg.

A Vivatech-en még körbekerítve, azóta már 15 rancia város útjain  láthatóak az elektromos Renault-k (forrás: flotauto.com)

A Renault-Nissan haszongépjármű divízió igazgatója elmondta, hogy a fejleesztés révén várhatóan teljesen megváltozik majd a városi áruszállítás. A járművek hatékonyabbá tételéhez elemzik a forgalmi adatokat, a megtett kilométert, a sebességet, a megállások számát, és mindezekről visszajelzéseket készítenek.

Európában egy tucatnyi Renault EZ-Flexet adnak tesztelésre szakembereknek, vállalatoknak, városoknak és más közösségeknek. A La Poste számára pedig a jövő városi szállításai szempontjából ez egy kiemelt projekt lesz: 15 várossal írtak alá megállapodást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..