koncepció

Elfelejtett koncepciók 3. – Toyota és Renault

2018.04.28.

Folytatjuk kirándulásunkat az egykori meg nem valósult tanulmányok tárházában. Ebben a részben a Toyota és a Renault egy-egy fantáziáját mutatjuk be.

Ma, amikor az autóipar rohan az alternatív meghajtások és automatizmus irányába talán már természetesnek tűnik, hogy mindezt kövesse a jármű formavilága is. Jó tíz évvel ezelőtt az azonban az űrjárműveket idéző dizájn inkább az agymenés érzetet kelthette a hétköznapi emberben. Rosszul tette, aki pálcát tört anno, hiszen az egykori motívumok sorra visszaköszönnek a ma modelljeiben.  A Toyota és a Renault autóit nézve egy évtized távlatából is még mindig trendinek tűnnek

A Toyota uszkve tíz évvel ezelőtt a Detroit Motor Show-n mutatta be A-BAT tanulmányát. Miután a Tundra modellel sikerült megvetnie a lábát a kisteherautók legnagyobb kategóriájában, a Toyota is a kisebb modellek fejlesztésére kezdett koncentrálni.

Az A-BAT nem követte a klasszikus pick-up hagyományt, mint a hasonló méretű, szériagyártású Tacoma kisteherautó. Különálló alváz helyett önhordó karosszériát kapott. A formaterv szokatlanul gömbölydedre sikerült, és a magas övvonal, illetve a rövid orr miatt, az A-BAT erős egyéniség, bár ez egy tanulmányautótól manapság el is várható.

A kocsiból nem hiányozhattak a jövőbe mutatónak gondolt megoldások sem. A hajtáslánc természetesen benzin-elektromos hibrid, a tetőt áttetsző napcellák alkotják, és belül pedig drótnélküli helyi hálózat és interetcsatlakozás várja a netfüggő utazókat. A legtöbb amerikai inkább személyautóként használja kompakt pick-upját, ezért az A-BAT tervezésekor nem is a maximális teherhordó képesség elérése volt az elsődleges cél.

A plató csupán 1,2 méter hosszú, viszont az ajtajába elsősegély-csomagot, zseblámpát és 110 voltos váltóáramú csatlakozót is építettek. Az utastér két teljes értékű fotelt, és két kihúzható szükségülést tartalmaz, viszont a megközelíthetősége a B oszlop hiányának és a két kis, hátrafelé nyíló hátsó ajtóknak köszönhetően kiváló. Az A-BAT tanulmány néhány, főképp a belső térben felbukkanó furcsa részletet leszámítva nem tűnt olyan szokatlannak, hogy ne kerülhetett volna rövid időn belül gyártásba, ennek ellenére az A-BAT egyelőre maradt egy űr pick-up.

Renault Trafic Deck’up

2004-ben a Brüsszeli Autókiállításon mutatkozott be a nagyközönség előtt a Trafic Deck’up. A szabadtéri időtöltés és a kalandozás szolgálatában álló autó bizonyíték arra, hogy a praktikusság nem zárja ki a komfortot és az eleganciát.

A Trafic Deck’up alapját a Trafic kishaszonjármű képezi, amely „Az év áruszállítója 2002" díjjal a kompakt áruszállítók etalonjának számít. És éppen ez volt ezzel a modellel a Renault újítása ötvözni a mikrobuszt és egy terepjárót!

A Trafic elejét, kifejező hűtőmaszkját és fényszóróját megőrző Trafic Deck’up legfeltűnőbb sajátossága hosszméretének és szélességének szokatlan arányában mutatkozik meg. A Traficnál 180 milliméterrel rövidebb – a tengelytáv is 80 milliméterrel csökkent – és 21 milliméterrel szélesebb a Trafic Deck’up, amely így megjelenésével erőt és robusztusságot sugall, de sokkal jobb terepszögeket értek így el a tervezők.

A Trafic Deck’up nagy szabad magassága, összkerékhajtása és húszcolos könnyűfém felnivel felszerelt gumiabroncsa úttalan utakon való barangolásra ösztönöz. A 135 lóerő teljesítményű dCi motorjának köszönhetően jól alkalmazkodik a különböző útviszonyokhoz, és biztosan halad olyan szakaszokon is, ahol alacsony fordulatszámon kifejtett, nagy erőre és élénk viselkedésre van szükség. A Kangoo Break’up által inspirált hátsó rész tető- és oldalkialakítása a pick-up célszerűségét valósítja meg.

A Trafic Deck’up nyitott platóját átlátszó üveglamellákkal lehet elválasztani az utastértől, így az mindig világos, levegős. Ha kinyitják a válaszfalat, a lamellák eltűnnek a tetőkárpitban. A plató 90 fokig kinyíló lengőajtón át érhető el. A vezetőfülkében négy ülés található. A vezetőé stabil, a többi azonban 180 fokban elfordítható. A két hátsó ülés és a középkonzol az Espace-éhoz hasonló síneken a nyitott platóra csúsztatható.

További utasok elhelyezésére a plató két lehajtható ülése kínál lehetőséget. A családi szabadidő-autó és a hagyományos pick-up keresztezéseként a Trafic Deck’up a maga nemében páratlan. A Trafic Deck’up eredetisége olyan részletekben mutatkozik meg, mint az ajtók: amíg a vezető oldalán két hagyományos ajtót találunk, az utas-oldalra hátrafelé nyíló rendszer került. Középső tetőoszlop nincs, így sokkal könnyebb hátra, illetve a platóra beszállni vagy akár a csomagokat elhelyezni. A Deck'up a jó ötlet ellenére teljes egészében megmaradt egy koncepciónak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....