porscheforever

Élő legendák – Porsche 718 akkor és most

2016.07.28.

Még a Porsche is büszkén tekint a Petrolicious videójára, amelyben a klasszikus Porsche 718 kerül középpontba. Végül persze megjelenik a színen az utód is, napjaink kedvelt roadstere, a 718 Boxster.

A Petrolicious videójában az ötszörös Le Mans-i bajnok és egykori F1-es versenyző, Derek Bell mutatja meg nekünk a 718-as versenyautót. Bell az egykori Targa Florio győztes autót visszavitte sikereinek helyszínére, hogy mi is megcsodálhassuk működés közben. Az olaszországi „pálya” lényegében egy hegyi útszakasz Szicíliában, ahol több, mint 800 kanyar és hatalmas veszély várt a versenyzőkre.

Ugyanakkor manapság is nagy népszerűségnek örvend a helyszín, raliversenyek gyorsasági szakasza, illetve veterán túraversenyek alkalmával szurkolhat a közönség a kedvenceinek. Bell azonban aktív versenyzői pályafutása során soha nem indult a futamon, ezért óriási örömmel töltötte el, hogy vezethetett rajta egy klasszikus Porsche versenyautót, az „óriásgyilkosok” egyikét.

A legendás versenyző elmondása szerint olyannyira különleges érzés vezetni a szicíliai útvonalon a Porsche 718-at, hogy azt szinte lehetetlen szavakba önteni. Furcsa hasonlattal élt. Szinte „fojtogatónak” írta le azt a szabadságérzést, ami betöltötte a szívét, miközben egyedül rótta az útvonalat. „Senki nem volt körülöttem, és zavartalanul fűzhettem a kanyarokat ugyanott, ahol neves elődeim is tették.”

A Porsche hivatalos csatornáján pedig a Petrolicious videójának vérpezsdítő beharangozója látható:

Forrás: porscheforever.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....