Forma-1

Eltűnnek a rajtrácslányok a Forma-1-ből

2018.02.02.

- Nem alkalmaznak többé csinos hölgyeket a Forma-1-es futamok rajtja előtt, illetve az eredményhirdetések során - pedig több évtizedes hagyomány volt.

A versenysorozat kereskedelmi ügyvezető igazgatója, Sean Bratches indoklása szerint az úgynevezett rajtrácslányok szerepeltetése nem egyeztethető össze a márka értékeivel, és egyértelműen ellentétes a modern társadalom normáival. - Nem hisszük, hogy ez a szokás helyénvaló, vagy releváns a Forma-1 régi és új szurkolói számára szerte a világban - tette hozzá.



Bratches kifejtette, a közelmúltban több olyan területet is átvizsgáltak, amelyben szükség volt változtatásra, hogy jobban illeszkedjenek a jövőképükhöz. A Forma-1-ben több évtizedes hagyomány, hogy röviddel a futam előtt csinos hölgyek sétálnak a pályára, megállnak egy-egy versenyző mellett, és felmutatják a rajtszámát. A leintés után az eredményhirdetésnél is segédkeznek. Az idei évad március 25-én kezdődik Melbourne-ben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....