katonai járművek

Én, a kém! – A Komondorok felderítése 1. rész

2016.01.28.

2012-ben mutatták be az első magyar fejlesztésű katonai könnyű- páncélvédettséggel rendelkező vegyi-felderítő járművet, a Komondort. A prototípus debütálása az újkori magyar hadiipar egyfajta sikertörténetének is felfogható, így talán nem véletlen, hogy az akkori koncepció továbbfejlődött

Az első magyar vegyi-felderítő járművet bő három évvel ezelőtt egy Európai Uniós pályázat hívta életre, ami akkor a Gamma Műszaki zRt. a vele szorosan együttműködő Respirátor zRt és más hazai vállalkozások közös munkájának eredményeként született meg. A Gamma Zrt. évtizedes tapasztalatokkal bír a vegyi felderítő eszközök kifejlesztésében, gyártásában, a Magyar Honvédségnek is végzett már jármű integrációs munkát ezen a területen, ezért kézenfekvő volt a pályázaton egy CBRN járművel történő indulás. Nagyon leegyszerűsítve vegyvédelmi felderítő technológiát kellett egy páncélozott, terepjáró járműbe integrálni. Mivel Magyarországon nem volt olyan járműipari háttér, amihez hozzá lehetett volna nyúlni ezért a tervezés tulajdonképpen a nulláról indult. A Komondor alapját akkor egy összkerékhajtású kereskedelemben beszerezhető jármű hajtáslánca adta, ez került beépítésre a már saját tervezésű és gyártású önhordó páncéltestbe. Ezután kerültek beintegrálásra a további részegységek, illetve az egyéb speciális berendezések.

A jármű három évvel ezelőtti debütálása viszonylag nagy publicitást kapott, de azóta kevesebbet hallani a folytatásról, ezért is voltunk kíváncsiak hol tart ma a prototípus utáni élet. Az eltelt időszakról beszélgettünk Ocskay Gáborral a Gamma Zrt. Különleges Járművek Divíziójának igazgatójával.

Barna András (B.A.): Pár évvel ezelőtt testközelből is volt szerencsénk megtapasztalni mit is tud a Komondor. Akkor úgy tűnt, hogy a koncepció akár sikerre érett is lehet, de az óta nem sokat hallani folytatásról. Hol tart ma a Komondor utáni élet?

Ocskay Gábor (O.G.):  Tulajdonképpen a siker teljes lett, hiszen az autó minden szükséges minősítést megkapott, közúti közlekedésre alkalmas lett, forgalomba lett helyezve és rendszámot kapott. Sőt, túl is lépett a prototípus minőségén, mert egy kisebb, pontosabban speciális igény szerinti átalakítást követően a Paksi Atomerőmű Nukleáris Biztonsági Szolgálatánál rendszerbe is lett állítva.

B.A.: A Komondor sikere milyen jövőképet vetített előre?                                                                                 

O.G.: A Komondor koncepciója után egyértelművé vált, hogy ha tovább akarunk haladni ezen az úton, akkor a folytatásban egy jármű családban kell gondolkoznunk, ami többcélú felhasználásra alkalmas, és nem utolsó sorban gyorsan feladat centrikusan átalakítható járműveket jelent

B.A. : Mielőtt tovább folytatnánk a gondolatmenetet, muszáj feltenni egy közbevágó kérdést. A világon számos hadiipari cég gyárt hasonló járműveket. Feltehetően ezek a cégek nem csak nagyobb tapasztalattal bírnak, hanem már olyan bevált technológiákkal is, ami viszonylagosan jó költséghatékonysággal megvásárolható, illetve ezek pestiesen szólva ott vannak a spájzban.  Nekünk megéri-e végül is a nulláról kezdeni egy fejlesztést?

O.G.: Erre nem lehet egy rövid tőmondattal válaszolni. Ha csak a szakmai oldalát nézzük, akkor az mindenképpen tény, hogy az ilyen járművek szinte azonos műszaki paraméterekkel bírnak, hiszen alapvető követelmények vannak, melyeknek meg kell felelniük, ezért néha legfeljebb csak a sziluettjükben térnek el egymástól. Azonban nem csak ez a lényeg. Mielőtt az első vonalakat meghúztuk volna végeztünk egy alapos környezettanulmányt, ami értelemszerűen először a honi, majd a nemzetközi színrelépés esélyeit kutatta. A hazai potenciális felhasználók, mint például a Magyar Honvédség, állományában jelenleg rendszeresített eszközök vagy nem rendelkeznek hasonló paraméterekkel, vagy különböző segélyek, kölcsönbérleti megoldások alapján léteznek. Ebből kifolyólag ezen eszközök technikai kiszolgálása rendszeridegen, külföldi támogatás nélkül nem megoldható, ami összességében megnehezíti, megdrágítja a járművek üzemeltetését. Továbbá hasonló, de más speciális követelmények alapján megépített járművek akár nem katonai szervezetek részére (pl. TEK) is alkalmasak lehetnek. Az sem elhanyagolható tény, hogy a hazai gyártásnak van egy gazdasági haszna is és talán az sem mellékes, hogy van egyfajta emóciós kötödés is, ha egy ország hadereje hazai fejlesztésű járművet használ. 

B.A.:  Megértve az elmondottakat ott van még az egyik legfontosabb tényező az ár is. Versenyképesek tudunk lenni?

O.G.: Az ilyen járműveknél sokszor az egyedi igényeknek megfelelő speciális berendezések is nagyon sokba kerülhetnek. Tehát az, hogy milyen célra használják és ehhez milyen speciális berendezések szükségesek jelentősen befolyásolják a komplett eszköz végösszeget. Ha kimondom, hogy mondjuk az általunk gyártott jármű kilenc számjegyű összeg, ez soknak hangzik, de ha hozzátesszük, hogy van olyan speciális beépített berendezés, ami szinte hasonló összeg, akkor már más megvilágítást kap a dolog. Úgy vélem egyébként, hogy árban mindenképpen versenyképesek tudunk lenni azzal az el nem hanyagolható előnnyel, hogy ellentétben a nagy, nevesebb gyártókkal, mi akár már néhány darabot is legyártunk az egyedi igényeknek megfelelően. Egy nemzetközi nagyvállalat, akár több száz darabot is le tud szállítani raktárról, viszont nem biztos, hogy azok minden vásárlói igénynek megfelelnek. Ezen túlmenően speciális felhasználó követelmények kielégítése bizonyos darabszám alatt nekik nem éri meg. Ezeket figyelembe véve pedig már beszélhetünk egy meglévő piaci résről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....