időjárás

Erős hétvégi forgalom várható a tranzitútvonalakon - jön a havazás!

2019.01.04.

Az ünnepeket követően az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt – Németországban például január 4-ig tart az oktatási szünet - a szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők.

Ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. A szakemberek a közlekedőktől ezért azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről.

A meteorológiai előrejelzések alapján a péntek késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik, egyes dunántúli megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat, emellett az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak. Szombaton újabb havazás várható, de a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, ugyanakkor Veszprém megyére citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt is. Vasárnap pedig már csak elszórtan fordulhat kisebb havazás.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a 2018. november 10-től kezdődő téli üzemeltetési időszakban a mai napig közel 62 ezer tonna sót és több mint 3,6 millió liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra. A társaság munkatársai pedig a következő napokban is 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint először az autópályákon, autóutakon és főutakon, kezdik meg, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése.

Az intenzívebb havazással együtt a Dunántúlon a szél is felerősödhet, ami hófúvásos szakaszokat is eredményezhet, elsősorban Veszprém megyében, ahol akár 60-70 km/órás széllökések is lehetnek. A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre átlagosan 2–5 óra, ezen időszak alatt a várható időjárástól függően – főleg hófúvások idején - akár újabb jelentősebb mennyiségű friss hó is kerülhet a burkolatra, vagyis újabb és újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülni.

A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy a havazásban érintett területeken még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának weboldalán, a www.utinform.hu oldalon, az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről.

A friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-es.... Míg reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként a következő linken országos, átfogó összesítéseket is olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útviszonyokról: https://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....