Toyota Gazoo Racing

Erős a mezőny a Toyota Gazoo Racing Trophy-ban

2018.04.02.

A vadonatúj versenysorozat idei naptárában különféle pályaversenyek és rally-futamok szerepelnek, és a nevezési listán jelenleg öt európai ország 13 versenyzője szerepel. Az új versenysorozat nagy nyitányának mégis a most következő hétvégén megrendezett nürburgringi VLN-futam számít majd, hiszen a Nordschleife pályán a regisztrált versenyzők jelentős része rajthoz áll.

A TOYOTA GAZOO Racing Trophy keretében a TOYOTA Motorsport GmbH (TMG) által gyártott GT86 pályaversenyautók és rallyautók tulajdonosai úgy küzdhetnek meg egymással, hogy a saját kategóriájukban versenyezve gyűjtenek pontokat a bajnokságban. Mivel a Német Rallybajnokság (DRM) és a DMSB Rally Kupa (DCR) már megkezdődött, több résztvevő is szerzett már néhány értékes pontot. Jelenleg Hermann Gassner Jr áll a Trophy tabellájának első helyén 14 ponttal, miután hatodik lett a Saarland-Pfalz Rally 17 autóból álló mezőnyében. Patrick Gengler harmadikként ért célba GT86 CS-R3 gépével a Kempenich Rallyn, de mivel géposztályában kevesebb volt az induló, csak 12 pontot kapott. A pályaversenyző csapatok számára most kezdődik az idény, és ezzel együtt a pontgyűjtés. Szombaton hat Trophy-versenyző is rajthoz áll majd GT86 CS-Cup és CS-V3 autójával a VLN futamon, nem sokkal később, április 14-én pedig még többen kezdik meg idei szezonjukat az RCN Circuit Challenge első fordulóján.

“A TOYOTA GAZOO Racing Trophy versenysorozat legtöbb résztvevője most gyűjti be első pontjait a rally- és VLN-szezon nyitó futamain. A dolgukat izgalmasan megnehezíti, hogy ellenfeleikkel nemcsak az adott pályaversenyeken vagy rallykon kell megküzdeniük, hanem folyamatosan figyelniük kell a Trophy-tabellán szereplő többi versenyző teljesítményét is. Ez a Trophy egyedülálló sajátossága, és ettől válik nagyon érdekessé ez a versenysorozat. Izgatottan várjuk tehát a VLN és az RCN első eredményeit, és minden résztvevőnek sikeres szezonnyitót kívánunk!” – fogalmaz Florian von Hasselbach, a ügyfél-motorsport részleg főmérnöke.

A Trophy végeredményét minden egyes benevezett versenyző 10 legjobb 2018-as eredménye alapján határozzák meg. A győztes pilóta jutalma 35 ezer euro és egy Toyota C-HR utcai személygépkocsi. A második helyezett 25 ezer, a harmadik 20 ezer euróval lesz gazdagabb. Mivel nincs nevezési határidő, a TMG által fejlesztett GT86 versenygépek tulajdonosai bármikor beszállhatnak a versenysorozatba.

A 2018-as TOYOTA GAZOO Racing Trophy jelenlegi résztvevői:

“Brody” (Belgium), VLN

Adrian Brusius (Németország), RCN

Jacques Derenne (Belgium), VLN

Hermann Gassner Jr (Németország), DRM

Patrick Gengler (Luxemburg), különböző rallyk

Charles Hutchinson (Nagy-Britannia), különböző rallyk

Uwe Kleen (Németország), VLN

Harald Leppert (Németország), VLN

Alexander Müller (Németország), VLN

Olivier Muytjens (Belgium), VLN

Daniel Ostermann (Németország), RCN

Dominic Tranchet (Svájc), VLN

Flurin Zimmermann (Svájc), VLN és RCN

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.08.22
A nyári szünet végén újra aszfalton dübörög a Rallye1 mezőnye. Ózd és Salgótarján közösen ad....
2019.08.22
Dr. Kiss Jenő nyelvészprofesszort, a Magyar Tudományos Akadémia - rendes tagját kérdeztük az....
2019.08.22
Jelenleg még néhány modellen feláras, de pár éven belül alapvető felszereltség lehet minden Hyundai....
2019.08.22
Masoumeh Rahimi Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.08.22
Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai....
2019.08.22
Kétsúlyos közelekedési baleset is történt kora délután. Az egyikben hat a másikban két teherautó....
2019.08.22
Izgalmas és sokrétű az automobilizmus! Ezt mutatja fel világpremierjeivel az Opel az idei....
2019.08.22
A Continental technológiai vállalat és a Vodafone telekommunikációs csoport Barcelonaban mutatta be....
2019.08.22
Három kategóriában 140 páros adta le nevezését a péntek este kezdődő és vasárnapig tartó Ózd-ralira....
2019.08.22
A Volkswagen Haszonjárművek márka az év eleje óta 300.300 kishaszonjárművet adott át ügyfeleinek.....