Cadillac

Escala – a Cadillac új formanyelvének hordozója

2016.08.20.

A pebble beach-i Concours d’Elegance-on mutatta be a General Motors luxusmárkájának legújabb koncepcióját, melyből akár sorozatgyártású modell is lehet.

Az Escala a 2011-ben bemutatott Ciel és a 2013-as Elmiraj tanulmányok nyomdokait követve mutatkozott be a tengerentúli autókiállításon, csütörtökön. Johan de Nysschen, a márka igazgatótanácsának elnöke szerint a tanulmány célja nem más, mint a demonstrálni a márka új modelljeinek meghatározó formanyelvi irányzatát, valamint a beltérre vonatkozó luxustér- és prémium-kidolgozási képesség bemutatása. A luxus szedánok iránti kereslet változásának függvényében, az Escala jó eséllyel pályázik a sorozatgyártásra – nyilatkozta Nysschen.

A tanulmány alapját a jelenleg is futó CT6-os szedán platformja adja, valamint annak hajtáslánca is ugyanaz. A motorháztető alatt egy 4,2 literes, ikerturbós, V8-as aggregát lapul, mely egység jelen pillanatban még fejlesztés alatt áll, azzal a nem titkolt céllal, hogy sorozatgyártású modellekben tervezik bevetni a közeljövőben.

Az Escala a 15 cm-rel rövidebb CT6-os alapokra épül és a klasszikus szedán formájú donorautóval szemben ötajtós kasztnival hódít. A hunyorgó első lámpák és a kettéágazó hátsó lámpák szöges ellentétben állnak az eddig megszokott dizájnnal, ellenben az alacsonyabbra helyezett hűtőmaszk a jelenlegi modellek vonalát követi.

A műszerfal mögött a két utasra szabott dizájn alá rendeltek mindent. Három darab OLED kijelzőn keresztül kommunikál a gép velünk és mi ő vele, a második sorban pedig a pihenésre fókuszáltak. A prototípusban az infotainment vezérlése hang- és gesztusvezérléssel is lehetséges.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.01.27
Ma éljük át az autózás csúcsát, vagy régen jobb volt? Sokféle szempontot lehet összevetni,....
2020.01.27
Japán az az ország, ahol szinte a megvétel után máris tuningolhatjuk az autóinkat, méghozzá gyári....
2020.01.27
Vadim Konopyansky Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2020.01.27
Október 23-25-én a franciaországi Marseille-ben és a Paul Ricard Forma-1-es versenypályán rendezik....
2020.01.27
Várhatóan idén ősszel kapható lesz a szériagyártású R 18, viszont a koncepció modellek hatalmas....
2020.01.27
- Az Audi az idei davosi Világgazdasági Fórumon ismét bemutatkozhatott, mint a fenntartható....
2020.01.27
Az új Ford Puma hatásosan egyesíti a lenyűgöző külső formaterv, a kategóriaelső praktikum és a....
2020.01.27
A változtatható szelepvezérlés nem újekeltű dolog, viszont egyre kifinomultabb és nagyobb üzemi....
2020.01.27
Tágas, variálható és a téli útviszonyokra is ideálisan felszerelt: a ŠKODA modelljei – mint például....
2020.01.27
Az ausztriai Felsőőr egy próbaprojekt résztvevőjeként a közelmúltban öt e-töltőállomást telepített....