Mini Cooper

Észak-Amerikától a Tűzföldig hajtanak egy Plug-In MINI-t

2018.03.28.

A brit gyártó a New York-i Nemzetközi Autószalonon leplezi le a MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell egy új verzióját. Ennek apropóján leküzdik az Észak-Amerika és Tűzföld között vezető utat.

A 2018. március 30. és április 8. közötti New York-i Nemzetközi Autószalon mutatkozik be a márka első plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsijának műszaki alapjaira épített MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid. Erre időzítve rendhagyó kalandot szerveztek: Észak-Amerikából egészen Tűzföldig utaznak majd három kocsival, hogy valós körülmények közepette mutassák be a modell erejét és tartósságát.

A Panamericana az egyesült államokbeli Alaszka államot köti össze az argentínai Tűzfölddel, a legészakibb és legdélebbi pont között húzódó szárazföldi útvonal hossza hozzávetőlegesen 25 750 kilométer. A Panama és Kolumbia határán található esőerdő védelme érdekében a kerekeken megtett utazás itt mintegy 90 kilométernyi hajóúttal egészül ki. A világ leghosszabb szárazföldi útja eltérő éghajlati öveken, sűrű dzsungeleken és több ezer méter magas hegyi szorosokon vezet keresztül. Az autópályák mellett a MINI Countryman Panamericana Plug-In Hybrid modellnek a kavicsos útszakaszokkal és a keskeny hegyi hágókkal is meg kell birkóznia.

A MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid modell öt teljes értékű üléssel, bőséges csomagtérrel és megannyi kényelmi funkcióval kedveskedik utasainak, mindenféle terepen garantálva a vezetés élményét. A hajtáslánc elektromos motorjának és belsőégésű erőforrásának rendszerteljesítménye 165 kW / 224 lóerő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..