járműértékesítés

Európa besztszellerjei - TOP 50

2018.02.22.

A VW láthatóan tavaly is uralta az európai autóeladásokat – tűnik ki az internetes CarSales.Base.com blogg elemzéséből, amely a márkák járműtípusait állította sorrendbe az értékesített mennyiségek alapján. Eszerint a VW Golf immár 10 éve áll e toplista élén. Európában utoljára 2007-ben lett első más modell: akkor a Peugeot 207-es, előtte pedig 2005-ben és 2006-ban az Opel/Vauxhall Astra. A 207-es utódja, a 208-as tavaly a 6-ik, az Astra pedig – a 2016-os évhez képest – négy helyet visszacsúszva a 10-ik helyen végzett.

A Golf népszerűsége töretlen.

A Golf mögött már hagyományszámba menően három szupermini, a Renault Clio, a VW Polo és a Ford Fiesta következik, közülük az utóbbi kettő a generációváltás nyomán kétszámjegyű (százalékos) forgalomcsökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni. Az új Clio 2019-ben érkezik. A Nissan Qashqai viszont az első város terepjáró (suv), amely bekerült az első öt éllovas modell csoportjába, s ezzel megdöntötte saját korábbi rekordját: 2015-ben a 7-ik volt, az utóbbi három évben egymást követően közel negyedmilliót értékesítettek belőlük. A Qashqai fegyvertényei közé tartozik, hogy megelőzte a 32,5 százalékos növekedést elért és a 7-ik helyre befutott VW Tiguant, jóllehet annak teljesítménye is rekorderedménynek számít. A hagyományosan besztszellernek számító Opel/Vaxhall tavaly azonban szenvedett: a Corsa 12 százalékkal és 3 hellyel került lejjebb, az Astra 13,5 százalékkal csökkent és éppen csak bekerült az első 10 típus csoportjába.

Jól teljesít a Fiesta is.

Mindez egyúttal azt jelenti, hogy a Skoda Octavia az elmúlt négy év folyamán már harmadszor megelőzte az Astrát, s a VW-Skoda párosai, a Golf-Octavia, illetve Passat-Superb modellek az első két helyen végeztek a kompakt, valamint a középkategóriában. Az Octavia egyébként már negyedik éve új eladási mennyiségeket produkál. A Ford Focus stabilan tartja 11-ik helyét, annak ellenére, hogy az idén jön az újabb modell. A Renault Captur is kiesett az első tízes csoportból, jóllehet a kocsi nagy sikernek bizonyult.

Az új generációs Citroen 3 húsz hellyel és 53,7 százalékkal ugrott feljebb, túlszárnyalta a fazonigazításon átesett Toyota Yarist és Dacia Sanderót, amely ugyancsak négy éve rendre eladási rekordokat ért el, s tavaly a 15-ik helyre került. Érdemes megjegyezni, hogy a 3008-as Peugeot SUV jobban megy, mint a márka kompaktja, a 308-as, de a második generációs 308-as 2014-évi kibocsátása óta az új Renault Megane első ízben megelőzi azt. Ami pedig az elektromosokat illeti, a 142-ik helyen álló Renault Zoe az első e-autó, amely 30 ezer darabos eladást ért el Európában. Utána jön a Nissan Leaf (177-ik hely) és a Tesla Model S (182-ik), amelyből mintegy 16 ezer talált gazdára.

Heimer György

Európai modell-rangsor az eladások alapján:

 

Típus

2017

2016

változás

2016 rangsor

1

Volkswagen Golf

482.177

491.681

-1,9%

1

2

Renault Clio

321.472

310.944

3,4%

2

3

Volkswagen Polo

271.369

307.462

-11,7%

3

4

Ford Fiesta

255.602

298.999

-14,5%

4

5

Nissan Qashqai

247.199

233.496

5,9%

8

6

Peugeot 208

242.589

247.379

-1,9%

7

7

Volkswagen Tiguan

236.323

178.333

32,5%

18

8

Opel/Vauxhall Corsa

231.434

262.939

-12,0%

5

9

Skoda Octavia

227.213

226.737

0,2%

9

10

Opel/Vauxhall Astra

216.515

250.410

-13,5%

6

11

Ford Focus

212.353

212.083

0,1%

11

12

Renault Captur

211.321

215.493

-1,9%

10

13

Citroën C3

205.272

133.566

53,7%

33

14

Toyota Yaris

198.578

192.005

3,4%

14

15

Dacia Sandero

194.996

167.766

16,2%

22

16

Fiat 500

189.360

183.194

3,4%

17

17

Fiat Panda

187.049

190.432

-1,8%

15

18

Volkswagen Passat

183.288

206.813

-11,4%

12

19

Peugeot 2008

179.529

175.079

2,5%

21

20

Skoda Fabia

177.116

175.264

1,1%

20

21

Mercedes-Benz C-Class

176.915

176.038

0,5%

19

22

Opel/Vauxhall Mokka

169.886

164.340

3,4%

23

23

Peugeot 3008

168.356

75.032

124,4%

65

24

Renault Megane

167.836

148.213

13,2%

25

25

Audi A3 / S3 / RS3

163.928

189.956

-13,7%

16

26

Peugeot 308

157.422

194.650

-19,1%

13

27

Hyundai Tucson

152.103

147.072

3,4%

26

28

Ford Kuga

151.451

119.433

26,8%

38

29

Audi A4 / S4 / RS4

146.006

162.655

-10,2%

24

30

Dacia Duster

145.682

139.826

4,2%

30

31

Seat Leon

144.951

143.938

0,7%

28

32

Mercedes-Benz A-Class

143.550

141.800

1,2%

29

33

BMW 1-series

137.959

132.287

4,3%

34

34

Mini

136.807

136.265

0,4%

32

35

Kia Sportage

129.595

138.218

-6,2%

31

36

BMW 3-series

129.053

144.561

-10,7%

27

37

Mercedes-Benz E-Class

127.638

99.494

28,3%

43

38

Fiat Tipo

123.762

60.286

105,3%

87

39

BMW X1

118.051

95.380

23,8%

48

40

Seat Ibiza

117.780

120.465

-2,2%

37

41

Toyota Auris

114.105

128.906

-11,5%

36

42

Renault Kadjar

111.705

130.090

-14,1%

35

43

Mercedes-Benz GLC

111.193

70.349

58,1%

71

44

BMW 5-series

109.953

81.599

34,7%

59

45

Volkswagen Touran

108.553

111.292

-2,5%

39

46

Toyota C-HR

108.170

7.123

1418,6%

228

47

Renault (Grand) Scenic

106.415

79.288

34,2%

60

48

Volkswagen Up!

100.715

96.836

4,0%

46

49

Hyundai i20

100.571

98.956

1,6%

44

50

Citroën C4 (Grand) Picasso

99.254

106.267

-6,6%

40

           

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....