közlekedés

Európa fővárosai a leggyorsabb tömegközlekedési hálózatok élén

2019.09.09.

- Európa fővárosai uralják az Észak-Amerika, Ausztrália és Európa leggyorsabb városi tömegközlekedési hálózatait felvonultató ranglista tízes élmezőnyét - derült ki a Torinói Műszaki Egyetem kutatóinak vizsgálatából, amely szerint Budapest a 19. helyen áll a sorban. 

A dobogó legfelső fokán Berlin, a második helyen Párizs, a harmadikon Koppenhága áll. A német főváros tömegközlekedési hálózatában az utazási átlagsebesség 6,5 kilométer óránként, Párizsban ez 6,2, Koppenhágában 5,6, míg a sereghajtó Mexikóvárosban 2,4 kilométer óránként - írja a newsgroove.co.uk.

A Royal Society Open Science című tudományos lapban közölt eredmények szerint a vizsgált 32 város közül a negyedik helyen Helsinki végzett, majd Athén, Prága és London következik a sorban. A tízes élmezőnyben csupán a nyolcadik helyen álló New York és a tizedik Melbourne "furakodott be" az európai fővárosok közé, a kilencedik helyen Madrid áll. A kutatók három fő tényezőt vizsgáltak, amelyek mindegyikére kidolgoztak egy egyenletet.

Az utazási átlagsebességen túl azt vizsgálták, hogy egy utazás alkalmával átlagosan hány emberrel találkozhat valaki, vagyis hogy mennyire zsúfoltak a tömegközlekedési eszközök. Ebben a tekintetben Párizs végzett az élen, majd New York és Madrid következik. Harmadik szempontként azt nézték, hogy egy utazással a lakosság mekkora hányada érhető el: itt Athén végzett az első, Berlin a második, Koppenhága a harmadik helyen. A ranglista összeállításakor a kutatók figyelembe vették az olyan tényezőket is, mint a lakosság mérete, az átlagos utazási távolság, valamint a népességsűrűség

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.11.13
Sergey Drozdov Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.11.13
Legkevesebb 12 halottat követelő buszbaleset történt a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán....
2019.11.13
Idén jubilál a Toyota Racing Development, közismertebb nevén a TRD. A gyári tuning- és sportrészleg....
2019.11.13
A Ford látványosan bizonyította hibrid hajtású autóinak 5 csillagos biztonságát, hiszen a vadonatúj....
2019.11.13
Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz....
2019.11.13
Nem foglalkozik olyannal, ami nincs legalább 3-4 tonna – így vonhatunk konklúziót, ha....
2019.11.13
Jelentősen és tartósan csökkent a várakozás a járművezetői vizsgákra a Közlekedési Alkalmassági....
2019.11.13
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az M1-es autópályán és az 1-es számú főúton....
2019.11.13
A BMW Motorsport az új M2 CS műszaki alapjaira épített M2 CS Racing modellt kínálja a privát....
2019.11.13
Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla - jelentette be Elon Musk, az elektromos....