Év autója díj

Év autója döntős a Toyota C-HR

2016.12.07.

A Toyota kategóriateremtő, a futurisztikus dizájnt a környezetbarát hybrid technológiával övező crossovere, a vadonatúj C-HR is bekerült abba a hét autót számláló szűk körbe, melyek közül majd kikerül az ’Év autója 2017’ cím birtokosa. A nagy presztízsű díjat 1964 óta minden évben egy nemzetközi, elismert szakújságírókból álló zsűri ítéli oda.

Immáron a második rangos nemzetközi elismerés döntősei között szerepel a nagy várakozások övezte Toyota C-HR: a korábban az európai 'AUTOBEST 2017' finalistái közé is beválasztott modellt ezúttal a nagy presztízsű ’Év autója 2017’ címet odaítélő szakújságírók is a legjobbak közé választották. Az “Év autója” a legrégebbi és leginkább elismert autós díj Európában. Odaítélésére 58 – a saját területükön szakértőnek számító, a kontinens minden részéből, 22 európai országból érkező újságíróból álló, két magyar tagot is magában foglaló zsűri szavazata alapján kerül sor.


Az ’Év Autója’ díj célja, hogy elismerje annak az autónak a kiválóságát, amelyet a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri a legkiemelkedőbbnek ítél a díj odaítélését megelőző 12 hónapban forgalomba hozott új modellek közül. A díj a tekintetben is egyedinek számít, hogy nincsenek alkategóriák, osztályok, a zsűritagok különböző szempontok által (dizájn, kényelem, biztonság, gazdaságosság, úttartás, teljesítmény funkcionalitás, környezetvédelmi szempontok, vezetési élmény, ár, és a különösen nagy súllyal latba eső technológiai innovációk és ár/érték arány) leadott szavazatai alapján egyetlen abszolút győztes kerül kihirdetésre.

A győztes meghatározása két lépcsőben történik: először kiválasztásra kerülnek a 7 döntős azon új autók közül, amelyek az elmúlt 12 hónapban kerültek forgalomba hozatalra, minimum öt európai országban, és várható éves értékesítésük meghaladja az 5000 darabot. A második körben minden zsűritag 25 pontot oszthat szét a hét döntős között, úgy, hogy minimum ötnek pontot kell adnia, egy modell pedig maximum 10 pontot kaphat, az így legtöbb pontot szerző modell lesz végül az ’Év Autója.’ A zsűritagok egyébiránt meghívásos alapon, a regionális bizottságok javaslatai alapján szakmai kompetenciájuk, és nem az általuk képviselt médium súlya alapján kerülnek kiválasztásra. A győztes kihirdetésére és az ünnepélyes díjátadó ceremóniára március 6-án a Genfi Autókiállítás keretében, az autóipar legfontosabb képviselőinek jelenlétében kerül sor.


- Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen a Toyota C-HR bekerült a „hetes döntőbe”. Ezzel párhuzamosan a márkakereskedőinktől is jobbnál jobb hírek érkeznek folyamatosan, a modell iránti felfokozott és egyre növekvő érdeklődésről számolnak be. Ez annak ékes bizonyítéka, hogy a CH-R figyelemfelkeltő formatervezése, az utastér magas minősége, a rendkívül hatékony hybrid erőforrások és a kiemelkedő vezetési élmény egyre több érdeklődő és potenciális vásárló kíváncsiságát felkelti. Nagy örömünkre, ez friss fuvallatot, új színt hoz a rendkívül kompetitív és gyorsan növekvő kompakt SUV szegmensben – fogalmaz Karl Schlicht, a Toyota európai ügyvezető elnök-helyettese.

- Nagy megtiszteltetés és egyben nagyszerű visszajelzés számunkra, hogy az utóbbi évek talán legizgalmasabb, kategóriateremtő Toyota modelljét, a környezetbarát autózást trendivé tevő C-HR-t az AUTOBEST után az Év autója neves nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűrije is az idei év legjobb, legígéretesebb autói között tartja számon. Legalább ilyen fontos számunkra ugyanakkor az ügyfeleink részéről tapasztalható hihetetlenül kedvező fogadtatás is: csupán néhány hete érkezett meg a modell a hazai márkakereskedésekbe, mégis rohamosan növekvő szerződéskötésekről számolhatunk be - fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és a Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....