Év Magyar Autója

Év Magyar Autója - két autót nevezett az Audi, az egyik elektromos

2019.06.12.

Az Audi Hungaria Zrt. és a Audi márkát Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria Kft. együtt két autót jelölt. A Győrben, magyar dolgozók által összeszerelt, magyar motorral gyártott Q3-ast az Év Magyar Autója 2020 díjra jelölték, míg a teljesen elektromos, Brüsszelben győri villanymotorokkal szerelt e-tront pedig az Év Zöldautója 2020 díjra nevezték. 

Q3

A Győrben készülő Audi Q3 családi szabadidő-autó második generációja az Audi csúcsmodelljeihez hasonlóan digitális műszerfalat és nagy MMI érintőképernyőt kapott. A vezetéstámogató rendszerei közül kiemelkedik az adaptív menetasszisztens, amely az adaptív sebességszabályozást, a dugóasszisztenst és a sávkövető rendszert egyesíti. A manőverezés során egyebek mellett négy kamerájával segíti vezetőjét az Audi Q3, amelyek az SUV közvetlen környezetét jelenítik meg a szórakoztató- és információs berendezés nagyméretű képernyőjén. Itt kísérheti figyelemmel a vezető a parkolási asszisztens manővereit is, amely önállóan kormányozza az autót a parkolóhelyre, illetve onnét ki. Elődjéhez viszonyítva a Q3 csaknem minden méretében nőtt, hosszúsága 4485, szélessége 1856, míg magassága 1585 milliméter. 77 milliméterrel megnyújtott tengelytávja bőséges, széleskörűen variálható térkínálatot ad. A hátsó ülés hosszirányban 150 milliméterrel eltolható, 40:20:40 arányban három részre osztott támlájának dőlésszöge hét fokozatban állítható. A csomagtartó térfogata a hátsó ülés, illetve támlája pozíciójától függően 530-tól egészen 1525 literig variálható. Öt motorváltozat – három benzin és két dízelüzemű – szerepel a Q3 palettáján, első-, illetve quattro összkerékhajtáshoz csatlakozva. A győri erőforrások 110 (150 LE) és 169 kilowatt (230 LE) közöttiek. Mindegyik motor négyhengeres, közvetlen befecskendezésű és turbófeltöltésű, valamint erőteljes, kulturált és gazdaságos. A váltó hatfokozatú manuális vagy hétfokozatú S tronic lehet. A műutaktól távol állandó összkerékhajtás gondoskodik az optimális tapadási képességekről. Törésbiztonsága ötcsillagos.

e-tron

Az Audi e-tron, a márka első tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-modellje 408 lóerős teljesítményével nem csupán sportos, hanem a mindennapokban is kiválóan használható. Két, Győrben készülő elektromos motorja, valamint elektromos összkerékhajtása figyelemreméltó menetteljesítményt és agilis irányíthatóságot nyújt. Olyan innovatív technológiával rendelkezik, mint például a virtuális külső tükrök. 95 kW kapacitású akkumulátorával akár 400 kilométer is megtehető egy töltéssel. A Győrben gyártott két, összesen 660 newtonméter rendszer-forgatónyomatékot előállító villanymotorja álló helyzetből kevesebb, mint hat másodperc alatt gyorsítja 100 kilométer/órás sebességre az e-tront, a szabadidő-autó végsebessége eléri a 200 kilométer/órát. A nagytestű villanyautó 4901 milliméter hosszú, 1935 milliméter széles és 1616 milliméter magas, csomagtartója hátul 600, elöl 60 literes.

Év Magyar Autója 2020

Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire.

További részletek: http://evmagyarautoja.hu/

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....