Szeged

Év végére egyszerre akár 40 elektromos autó is töltődhet Szegeden

2018.10.20.

Ősszel négy új villanyautó-töltő kezd el működni Szegeden a három meglévő mellett, és további négy telepítéséhez is hozzáfogtak. Az országos programmal párhuzamosan az önkormányzat is gyorsít, három új helyszínen, 11 töltőoszloppal. Év végéig közterületen több mint 40 autó csatlakozhat rá egyszerre a hálózatra, nem számítva az autószalonok, szállodák és cégek magán töltőit. És folyik a megye „villamosítása” is.

Az év végéig át szeretnék adni Szegeden azokat az új villanyautó-töltőket, amelyeket a Fekete sas utcában, a Stefánián és a Rákóczi téren telepít az önkormányzat. 11 oszlopról, azaz összesen 22 „konnektorról tankolhatnak” majd egy időben és ingyenesen az elektromos és hibrid autósok.

A városban az ősz elejéig csupán 3 üzemelt az Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjának oldalában az Ady téren, a Szegedi Közlekedési Társaság Csáky utcai trolitelepén 24 órás portaszolgálat mellett, és az áramszolgáltató Kossuth Lajos sugárúti székháza előtt üzembe helyezett.

Szeged második töltőjét az SZTE rektora adta át

A működő villanyautó-töltők száma napokon gyorsan növekedhet. Egy országos program részeként a Népkert soron, a Torontál téren, a Moszkvai körúton és a József Attila sugárúti Deák Ferenc Gimnázium előtt már feszültség alá is helyezték a töltőállomásokat. – Üzembe helyezésük, azaz a használatba adásuk várhatóan hamarosan megtörténik – tudtuk meg Pénzes Lászlótól, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. társadalmasítási vezetőjétől. Arról, hogy pontosan mikor lehet majd ezeken a helyeken autókat tölteni, honlapjukon, a www.e-mobi.hu portálon, valamint Facebook-oldalukon lehet tájékozódni – ünnepélyes átadásokat ők nem szoktak tartani.

Az e-mobis töltők 2 csatlakozósak, azaz minden állomás kétszer 22 kW leadására képes, amelyeken egyszerre két autó is „tankolhat". Fontos tudni, hogy ezek nem villámtöltők, hanem váltakozó áramú AC-állomások. – Amíg az otthoni töltés több mint 10 órát is jelenthet, addig a mi oszlopainkon egy elektromos autó általában 1-2 órát tölt útközben, vagy több órát parkolás közben – mondja Pénzes László.

Töltő a Újszegeden, a Belvárosi híd lábánál, a népszerű P+R parkolóban

Hódmezővásárhelyen június óta már működik 4 oszlopuk. Megtudtuk, ezeknél leginkább a reggeli, illetve délutáni-esti töltés a jellemző. Kérdésre válaszolva elmondták Szentesre, Makóra és Csongrádra egyelőre nem terveznek töltőt telepíteni. Azért a Tisza-parti városban sem maradnak hoppon az autósok, nyár elején helyeztek üzembe egy töltőt a Dózsa György téren, az egykori tehertaxi-állomás helyén. A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívására, pályázati pénzből, saját forrás nélkül alakíthatták ki ezeket pontokat az önkormányzatok. Csongrád az úgynevezett A típusú, normál töltőberendezésre pályázott, ez is kétszer 22 2 kW teljesítményre képes egyszerre. Maga az oszlop 1,5 millió forint volt, a villamos hálózat csatlakozási díja közel 600 ezer forint, az egyéb költségek – tervezés, festés, előjelző táblák – pedig 400 ezerbe kerültek Csongrádon.

Csongrádra, a biciklisek városába is jutott elektromosautó-töltő

A Maros-parti város, Makó is élt a lehetőséggel és pályázott, ezt megelőzően azonban a város első nyilvános töltőjét egy helyi szálloda telepítette az év elején. A Szegedi utca 2. szám alatt lévő Bástya hotel töltője elsősorban a szállóvendégeknek készült, a 24 órájában elérhető, de indítását a recepcióján kell kérni. A szálloda tulajdonosának elkötelezettségét mutatja, hogy a készülék áramellátást egy 3,5 kW napelemrendszer egészíti ki, így az itt töltött energia egy jelentős része tiszta, megújuló forrásból származik.

Villanyautósok találkozója Szegeden - főszerepben egy Tesla

Munkába járás nulla forintért

Szegeden év végére sem lesz annyi villanyautó, ahányat a tervek szerint egyszerre tölteni lehet a városban, és az átutazók miatt sem valószínű, hogy ki kell majd tenni a „megtelt" táblát. De a tölthető, úgynevezett plug-in hibridek is igénybe vehetik az ingyen tankolást, és vételezhetnek viszonylag rövid idő alatt 40-50 kilométerre elég energiát. Ez utóbbi autó használtan már inkább megfizethető, és simán képes teljesíteni például a Szeged–Maroslele retúrt is. Gyakorlatilag nulla forint üzemanyagköltséggel járhat vele egy Deák Gimnáziumban tanító pedagógus vagy egy halászcsárdában dolgozó és a Vízitelepnél töltő szakács.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....