WRC

Evans magabiztosan vezet a Brit-ralin

2017.10.28.

Az M-Sport wales-i versenyzője már a verseny első napján jelentős előnyt autózott ki csapattársai és az egész mezőny előtt.

Elfyn Evans-nek jó esélye van arra, hogy ezen a hétvégén megszerezze első világbajnoki futamgyőzelmét. A wales-i versenyző nemcsak azért lehet magabiztos, mert a Ford Fiestájának nagyon fekszenek a sáros erdei utak, és mert ő maga is jó formában van, hanem azért is, mert a mezőnyből egyedül ő használ brit DMACK abroncsokat. A DMACK pedig speciálisan az itteni körülményekre fejlesztett egy puha keverékű sár gumit, ami az első nap tapasztalatai alapján valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és egyelőre veri a többiek Michelin abroncsait.

„Remélhetőleg a napsütés meg fog szűnni – annak ellenére mondom ezt, hogy Wales-ben ritka az ilyen jó idő. A mi abroncsainknak a sáros pályák fekszenek. Van rajtam egy kis nyomás amiatt, hogy vezetem a hazai versenyemet, de ennek ellenére élvezem, hogy első vagyok. A szombati nap lesz a kulcs.

Evans a pénteki hat gyorsaságiból hármat meg tudott nyerni, és a nap végére 24 másodperces előnyt szerzett a második helyen álló csapattársa, Ott Tänak előtt. Az észt nem volt teljesen elégedett a Fiesta vezethetőségével, de ennek ellenére hibátlanul vezetett és kihasználta azt, hogy Sébastien Ogier nem mert nagy kockázatokat vállalni, mivel egy jó szerepléssel a világbajnoki címet már vasárnap jó eséllyel megszerezheti. Persze a francia azért nem volt túl lassú, a harmadik helyen áll, mindössze két másodpercre lemaradva Tänaktól. A négyszeres világbajnok francia saját bevallása szerint nem volt elég bátor a saras erdei utakon, egy szakaszgyőzelem azért összejött neki, de nem engedhet ki, mert a világbajnoksági pontversenyben a két riválisa pont előtte és mögötte található az eredménylistán.

A negyedik helyen ugyanis Thierry Neuville áll annak ellenére, hogy az első szakaszról késett, ezért kapott egy 10 másodperces büntetést, az első Tir Prince gyorsaságin pedig becsúszott egy árokba egy balkanyarban, és le is fullasztotta a Hyundai i20 WRC-t, emellett még azzal is meg kellett küzdenie, hogy navigátorának, Nicolas Gilsoul-nak elment a hangja. Ezek tudatában nem is olyan sok az a 10, 3 másodperc, amivel le van maradva Ogiertől.

Nem meglepetés, hogy a legjobb toyotás ezúttal is Jari-Matti Latvala volt, aki az ötödik helyről várja a szombatot. A Brit-ralit korábban már kétszer megnyerő finn küszködött a Yaris WRC alulkormányzottságával és tapadáshiányával, de nem hibázott, és jobb folytatásban bízik. Hatodik helyen áll az előző, Katalán-ralit megnyert Kris Meeke a Citroën C3 WRC-vel, az északír versenyző sokáig a legjobb háromban is autózott.

A következő három helyet a Hyundai-armada foglalja el az eredménylistában Andreas Mikkelsen, Dani Sordo és Hayden Paddon sorrendben. A top10-be még Juho Hänninen fért be a másik Toyotával, megelőzve csapattársát, az újonc Esapekka Lappit, és a privát Fordot hajtó Mads Ostberget.

Szombaton 17 órán át tart majd a verseny, a maratoni napon 142 kilométer gyorsasági szakasz vár a mezőnyre. Ebből 110 kilométert szervizelés és gumicsere nélkül kell megtennie a mezőnynek, és a nap végén még egy éjszakai gyorsaságit is teljesíteni kell majd, ami mindig különleges élményt jelent versenyzőnek és nézőnek egyaránt.

Az állás egy nap után:

1

Elfyn Evans, D.Barritt

M-Sport World Rally Team

Ford

1h09m20.9s

2

Ott Tanak, M.Jarveoja

M-Sport World Rally Team

Ford

24.6s

3

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

M-Sport World Rally Team

Ford

26.8s

4

Thierry Neuville, N.Gilsoul

Hyundai Motorsport

Hyundai

37.1s

5

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota Gazoo Racing WRC

Toyota

41.9s

6

Kris Meeke, P.Nagle

Citroen Total Abu Dhabi WRT

Citroen

42.0s

7

Andreas Mikkelsen, A.Jager

Hyundai Motorsport

Hyundai

52.0s

8

Dani Sordo, M.Marti

Hyundai Motorsport

Hyundai

1m13.9s

9

Hayden Paddon, S.Marshall

Hyundai Motorsport

Hyundai

1m22.9s

10

Juho Hanninen, K.Lindstrom

Toyota Gazoo Racing WRC

Toyota

1m43.5s

11

Esapekka Lappi, J.Ferm

Toyota Gazoo Racing WRC

Toyota

1m50.0s

12

Mads Ostberg, E.Axelsson

M-Sport World Rally Team

Ford

2m00.8s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....