Spanyolország

Ezek a kocsik az autótolvajok kedvencei Spanyolországban

2019.11.21.

Több mint 135 ezer autófeltörést, illetve lopást regisztráltak 2018-ban az ibériai országban. 

A Spanyolországi Biztosítók Szövetségének (Unespa) becslése szerint a tavalyi évben összesen 135 ezer autófeltörést és lopást jelentettek be náluk a károsultak. Ezek túlnyomó többsége, 88 százaléka személygépkocsi volt. A negatív ranglistán a második helyen a furgonok állnak 9,3 százalékkal.

Az ibériai országban összesen mintegy 30 millió gépkocsit tartanak nyilván. Vagyis tavaly a teljes autópark csaknem fél százalékát érintették a lopások és kocsifeltörések.

Ami a területi eloszlást illeti, a legtöbb autólopást Melillában regisztrálták. Melilla városa különleges spanyol kormányzati terület Észak-Afrikában, a Földközi-tenger partján, Marokkó tengerpartján. A második legveszélyeztetettebb város Sevilla. A lista harmadik helyét két madridi külváros, Parla és Fuenlabra foglalja el.

Ezeken a településeken kétszer-háromszor nagyobb a valószínűsége az autólopásoknak, mint Spanyolország más nagyvárosaiban. Az összegzés ugyanakkor hangsúlyozza: a lopások elsősorban tíz évnél régebbi járműveket érintik.

Abszolút számokban mérve az autótolvajok kedvenc márkái 2018-ban a Seat Ibiza, a Seat Leon, a Volkswagen Golf, a BMW 3-as sorozat és a Citroën Xsara voltak az ibériai országban. Relatív értelemben (ha a lopott kocsik számát az adott modellből forgalomban lévő autók számához mérjük), akkor a listát a Citroën C5 vezeti. A további helyeken a Peugeot 406, a Citroën Saxo, a BMW 3-as sorozat és a Peugeot 206 áll. Ezen modellek többsége kategóriájukon belül a slágermodelleknek számítottak több mint 10 évvel ezelőtt.

Az Unespa adatai szerint a teljes spanyol autópark mintegy 63 százalékára kötöttek lopás elleni biztosítást, ami körülbelül 19,7 millió járművet jelent. A biztosított autók túlnyomó többsége, 92,1 százaléka személygépkocsi. A maradék kevesebb mint 8 százalékon osztozik minden más járműkategória.

Az általános gyakorlat, hogy tízből körülbelül hat vagy hét járművezető hajlandó biztosítási díjat fizetni lopás ellen. Ez az arány az életkorral változik: a 65 évnél idősebb járművezetők között alig van, aki biztosítást kötne.

Mindezek ellenére az autólopások és feltörések száma folyamatosan csökken: 2010-ben még 227 ezer ilyen esetet regisztráltak. Nyolc évvel később, 2018-ban 40,5 százalékkal kevesebbet. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....