autóüveg

Fejleszti a járművek oldalüvegeit a Salgglas

2017.05.12.

- Több mint egymilliárd forintos beruházásban, új technológiával fejleszt ki autó oldalüveg terméket Salgótarjánban a Salgglas Zrt., a járműipari vállalat ehhez 380 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - tájékoztatta az MTI-t a vezérigazgató.

Kugler Gábor elmondta: az innovációs projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg a következő két évben, a társaság a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című pályázati kiíráson nyert támogatást. A vezérigazgató ismertette: új autóipari termékek kifejlesztését, valamint a gyártásukhoz szükséges kísérleti technológia megvalósítását tűzték ki célul. A cég új terméke lesz az ablakkivágással rendelkező "üveg-az-üvegben", vagyis belső mozgatható oldalüveg a külső fix üvegben.


Az új termék előnyének nevezte az autók cw-értékének (légellenállási tényező) csökkentését, a jobb zaj- és beázás védelmet, valamint a gyártási hatékonyság növelését. Mint mondta, a jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzetben nagyon fontos azoknak a piaci réseknek a megtalálása, ahol az átlagosnál magasabb szintű hozzáadott értékkel bíró saját termékkel tudnak megjelenni. Az új technológiával gyártott termék elsősorban a megnövelt utasterű - kisbuszból átalakított - felső kategóriás személygépjárművekben jelenik meg oldalüvegként.

A beruházásnak köszönhetően öt új munkahely is létrejön a vállalatnál. A Salgglas Zrt. több mint 120 éves üveggyártási tapasztalatot és hagyományt ápolva működik Salgótarjánban. Magyarország első üveggyáraként itt kezdődött meg 1893-ban a táblaüveg-gyártás. A hagyományos húzott síküveg gyártás mellett, jelentős fejlesztések révén, a gyár az elmúlt évtizedek során korszerű biztonsági üveggyártást honosított meg a nógrádi megyeszékhelyen. Az 580 embert alkalmazó vállalat tavaly 12 milliárd forintos forgalmat bonyolított, minimális nyereséggel.

Az előző évben, 2015-ben 10,6 milliárd forint árbevétel mellett 861 millió forint veszteséget könyvelt el a nyilvános cégadatok szerint. Éves szinten négymillió üveget gyártanak Salgótarjánban, a Salgglas márkanév egyebek közt az Audi, a BMW, a Mercedes és más márkák autóiban jelenik meg. A zrt. európai piacvezető az úgynevezett "üveg az üvegben" speciális termékkel, másik kifejlesztett termékük az egy milliméternél vékonyabb edzett üveg, amely a BMW számára készül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..