felújítás

Félmilliárd forintból újította fel az egyik kifutópályát a Budapest Airport

2017.06.22.

Félmilliárd forintból újította fel a repülőtér egyik futópályájának 900 méteres szakaszát az üzemeltető Budapest Airport.

A társaság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a munkálatok három hónapig tartottak, ez idő alatt a repülésbiztonság fenntartása érdekében kicserélték az alapozást és a több mint 30 évvel ezelőtt lerakott beton táblákat, mivel azok már nem bírták a terhelést.

A felújítás a futópálya Vecsés felőli végének 900 méteres szakaszát érintette, a 45 méter széles betonsáv középső elemeit kellett a fénytechnikával együtt az alapozástól újraépíteni.

Huszka Péter forgalmi igazgató szerint a repülőtér komoly fennakadás nélkül üzemelt a használatban megmaradt kettes futópályával, bár széliránytól függően az érkező vagy az induló repülőgépeknek hosszabb gurulási idővel kellett számolniuk. A repülőtér környezetében így egyes helyeken szokatlan volt a megnövekedett légi forgalom, különösen a repülőtér közelében, ahol normál esetben a repülések csak elenyésző része zajlik.

Az egypályás üzem a légiforgalmi irányítás számára is többletmunkát jelentett, különösen a csúcsidőszakban a toronyban ülő és a közelkörzeti irányítók terhelése nőtt meg.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....