Volkswagen

Felveszi a harcot a Teslával a Volkswagen

2017.07.08.

A megfizethető árú elektromos autók területén a piacvezető szerep megszerzését tűzte ki célul magának a Volkswagen. - Meg fogjuk védeni (a Teslától) a 30 ezer eurós határt - jelentette ki Herbert Diess, a VW márkaigazgatója pénteken a dpa hírügynökségnek.

A VW márkaigazgatója szerint 2020 lesz az áttörés éve az elektromos mobilitásban, mégpedig azért, mert akkor kerül piacra a VW nagy reménysége, az elektromos ID. A Tesla egyébként pénteken kezdte meg a széles piacnak szánt, viszonylag alacsony árfekvésű "Model 3" tömeggyártását. A Model 3 alapára 35 ezer dollár (csaknem 9,5 millió forint), az eddigi Tesla-áraknál jelentősen alacsonyabb.



A Volkswagen pénteken bejelentette azt is, hogy együttműködésre lépett a Kuka robotgyártó vállalattal elektromos és önállóan navigáló autók kiszolgálását végző berendezések fejlesztésére. Az egyik ilyen elképzelés például az, hogy a vezetőnek csak le kell majd parkolnia az autót egy megadott helyen, az akkumulátorok feltöltésével járó minden egyéb feladatot pedig már robotok végezik el. A Kuka nemrégiben került a kínai Midea háztartásiberendezés-gyártó vállalat tulajdonába.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....