parkolás

Foglalt parkolóhely miatt lövöldözött egy férfi a X. kerületben

2019.12.16.

A rendőrség ügyeletére vasárnap 15 óra 25 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest X. kerületében, a Gyakorló utcában több lövést hallottak. A bejelentést követően a járőrök perceken belül a helyszínre értek és elfogták azt a budapesti férfit, aki gáz- és riasztófegyverével több lövést adott le a levegőbe.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 37 éves I. Károly a lakása előtti parkolóban először üvöltözött, mert sérelmezte, hogy valaki beállt a parkolóhelyére, majd berohant a házba és magához vette gáz- és riasztófegyverét. A férfi a fegyverrel ezután az utcára rohant és többször a levegőbe lőtt. Az esetet a társasház egyik lakója is látta, aki próbálta nyugtatni a férfit, de I. Károly a pisztolyát először szomszédjára szegezte, majd a férfit pólójánál fogva megragadta és ellökte. A 72 éves férfi az esés következtében beütötte a fejét a járdaszegélybe.

A járőrök I. Károlyt elfogását követően a kerületi rendőrkapitányságra előállították, az engedéllyel tartott gáz- és riasztófegyverét lefoglalták. A kőbányai nyomozók I. Károlyt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le a büntetőeljárást. A férfi szomszédja az esés következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..