Volkswagen AG

Folytatódik a tényfeltárás a Volkswagennél, a belső vizsgálatok eredménye

2015.11.07.

Tovább folytatja a dízel ügy tisztázását a Volkswagen-csoport: belső vizsgálatok során kiderült, hogy bizonyos járművek esetében a szén-dioxid kibocsátási értékek típusengedélyhez való meghatározása során szabálytalanságok történtek. A jelenlegi ismeretek szerint ez a Volkswagen-csoport körülbelül 800 ezer járművét érintheti. Az első becslések alapján a gazdasági kockázat várhatóan mintegy kétmilliárd euróra tehető. A Volkswagen AG igazgatósága azonnal párbeszédet kezdeményez az illetékes hatóságokkal a feltárt helyzetkövetkezményeiről. Ez, a vállalat reményei szerint, a jelenleg még nem teljesen tisztázott ügy jogi -, illetve gazdasági következményeinek a megbízható feltárására fog vezetni.

A dízelmotorokkal kapcsolatos összes folyamat és eljárás jelenleg tartó ellenőrzése közben állapították meg a vizsgálatot végzők, hogy bizonyos modellek szén-dioxid minősítése során túl alacsony szén-dioxid kibocsátási értéket, és ezáltal túl alacsony fogyasztási értéket határoztak meg. Mindez túlnyomórészt dízelmotoros járműveket érint.

„A kezdetektől azon munkálkodom, hogy a történteket kíméletlenül és teljes körűen tisztázzuk. Ennek során semmi és senki sem állíthat meg minket. Ez fájdalmas folyamat, ám számunkra ennek nincs alternatívája. Nekünk egyedül és kizárólag az igazság számít. Ez a feltétele a Volkswagen számára szükséges alapvető újraszervezésnek” – mondta Matthias Müller a Volkswagen AG igazgató tanácsának elnöke, majd hozzátette: „A Volkswagen AG igazgatósága rendkívül sajnálja a kialakult helyzetet, és hangsúlyozza, hogy a vállalat a tisztázás és az átláthatóság megkezdett útján következetesen halad tovább.”

A Volkswagen minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az illetékes hatóságokkal lefolytatott egyeztetést követően a lehető leggyorsabban tisztázza a további lépéséket, illetve, hogy az érintett járművek helyes szén-dioxid kibocsátási besorolása megtörténjen.

A járművek biztonságát mindez semmilyen mértékben sem érinti. A szabálytalanságok mértéke jelenleg még nem becsülhető meg megbízható módon. Az első becslések alapján a gazdasági kockázat várhatóan körülbelül kétmilliárd euróra tehető.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....