Ford

A Ford Chip Ganassi Racing besöpörte az első három helyet a Daytona Rolex időmérő edzésén

2017.01.28.

A Ford Chip Ganassi Racing besöpörte az első három startpozíciót a Daytona International Speedway pályán 55. alkalommal megrendezett Rolex 24 órás futamon.

Joey Hand 1:43.473 időeredménnyel szerezte meg az első helyet, míg Richard Westbrook és Olivier Pla a második és harmadik helyet biztosította a 67. és 68. rajtszámú Ford GT-k számára. A 69. rajtszámú autó az ötödik pozícióból vág neki a versenynek.

„Remek csapatom van!” nyilatkozta Hand. „Nagyszerű érzés a Ford Chip Ganassi Racing tagjának lenni. Mindenki pontosan tudja, hogyan tegye a dolgát ezen a versenyen, így mindenki jókedvű. Aki ebben a programban lehet pilóta, az jól tudja, hogy itt tényleg van esélye nyerni!”

Ez az eredmény drasztikus változást jelent az egy évvel ezelőtt történtekhez képest, amikor a Ford GT még kiforratlanul állt rajthoz a legendás 24 órás futamon.

„Tavaly óta rengeteget fejlődtünk,” magyarázta el Hand. „A tavalyi verseny volt az autó legelső futama, így aztán nem is tudtuk, mire számíthatunk; egyszerűen csak megpróbáltunk sikeresen teljesíteni néhány kört. Azóta volt időnk kijavítani a hibákat, sőt meg is nyertünk egy 24 órás futamot Le Mans-ban a GTE Pro kategóriában. Ma már tudjuk, mire képes ez a gép, rengeteget dolgoztunk a teljesítményen, és sikerült sokkal gyorsabbá formálnunk. Még ma is változtattunk rajta egy kicsit (az edzés és az időmérő között), úgyhogy nagyon jól ment az autó; végre úgy éreztem, hogy tényleg jók vagyunk – de persze sosem lehet tudni.”

Hand és pilótatársai, Dirk Müller és Sébastien Bourdais tavaly elsők lettek a Le Mans 24 GTE Pro osztályában – éppen 50 évvel azután, hogy a Ford 1966-ban ugyanitt történelmi győzelmet aratott a Ferrari fölött. A Ford számára egyébként a Daytona 24 órás futam is igencsak emlékezetes, hiszen a legendás Le Mans-i győzelem évében Ken Miles és Lloyd Ruby Daytonában is nyertek, méghozzá az itt megrendezett első 24 órás futamon.

Hand sokra értékeli mindazt az előrelépést és erőfeszítést, aminek gyümölcse most, a 2017-es szezonban érhet be.

„A versenyzés leginkább a lendületről szól,” vélekedett a pilóta. „Mindenki mondhat, amit a akar a szerencséről meg az ilyesfajta dolgokról, de a lendület a legfontosabb. Mi pedig nagyon jó lendületet hoztunk magunkkal az elmúlt évből. Dirk és én ugyan nem tudtunk mindent megcsinálni az IMSA-ban, amit szerettünk volna, Le Mans-ban viszont nagy győzelmet arattunk. Ezt a hullámot még mindig remekül lovagoljuk, és azt szeretném, ha ez a lendület itt is kitartana. Megszereztük a pole pozíciót, és szerintem jó csapattal és jó partnerekkel vágunk neki az évadnak.”

Westbrook 1:43.704 köridőt futott az időmérőn, így autója a rajtrács második helyéről indulhat.

„Nagyon elégedett vagyok,” nyilatkozta Westbrook. „Micsoda eredmény ez a Ford Chip Ganassi részéről! Ennél már csak akkor leszek boldogabb, ha Joey mellett én is ott száguldhatok majd az élen!”

Pla is parádés köridőt futott (1:43.987), ami a harmadik rajthelyet eredményezte, bár később egy trükkös hajtűkanyarban kicsúszott a pályáról.

„Az első két edzés után nagyon magabiztosan kezdtünk neki az időmérőnek,” mesélte. „Kicsit jobb eredményre számítottam, de sajnos a 3. kanyarban elrontottam a fékezést, és megpördültem. Ettől függetlenül fantasztikus dolog, hogy a Ford begyűjtötte az első-második-harmadik startpozíciót. Persze boldog vagyok, hogy pole pozícióból rajtolhatok, de tegyük hozzá, hogy 24 óra alatt még bármi történhet.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....