Ford Motor Company

A Ford és a McDonald’s együtt készít autóalkatrészt a kávéhulladékból

2019.12.10.

Az autógyártó és az étteremlánc hamarosan koffeinlökettel dobja fel az autókat, méghozzá úgy, hogy a kávét használják fel bizonyos alkatrészek – például a fényszóróház – gyártásához.

Évente több ezer tonnányi kávéhéj – a kávészemekről leváló száraz hártya – keletkezik a kávépörkölés melléktermékeként. A Ford és a McDonald’s innovatív, új alkalmazást találtak e hulladék hasznosítására, megállapítva, hogy kifejezetten erős és tartós anyag készíthető belőle. Ha a héjat magas hőmérsékleten és alacsony oxigénkoncentráció mellett műanyagba, illetve egyéb adalékanyagokba keverik be, majd pelletet készítenek belőle, akkor a keverék különféle formákba préselhető.

A kávéhéj-kompozit jellemzői megfelelnek az olyan alkatrészekre érvények specifikációknak, mint a fényszóróház és más, a belső térben vagy a motortérben használt komponensek. Az így gyártott alkatrészek súlya mintegy 20 százalékkal kisebb, és előállításuk is 25 százalékkal kevesebb energiát igényel a formázás során. A Ford szerint a héj felhasználásával gyártott alkatrészek hőtani jellemzői lényegesen jobbak, mint a jelenleg alkalmazott anyagoké.  Ez volt az első alkalom, hogy a Ford kávéhéj felhasználásával gyártott le bizonyos alkatrészeket.

A tervek szerint a McDonald’s az Észak-Amerikában keletkező kávéhéj jelentős részét a Fordhoz szállítja majd, hogy azt járműalkatrészekben használják fel. A projektben részt vesz még a fényszórókat gyártó Varroc Lighting Systems, illetve a kávéhéj feldolgozását végző Competitive Green Technologies vállalat is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....