tanulmány

Ford: merre tartanak a fogyasztók és a vállalatok ebben a bizonytalan és izgalmas korban?

2017.12.09.

Az emberek világszerte azt érzik, hogy egyre inkább polarizálják őket a kulturális és a társadalmi változások. A megkérdezett felnőttek 60 százaléka állítja azt, hogy nyomasztja a világban tapasztalható nyugtalanság.

Hogy közelebb kerülhessen a fogyasztók által leírt valósághoz, a Looking Further with Ford 2018 (Tekintsünk előre a Forddal 2018)a Ford trendfigyelő tanulmánya nem csupán a világot kettéválasztó problémákat vizsgálja, hanem az olyan, ezekből eredő megoldási mechanizmusokat is, mint az együttérzés, a bűntudat vagy a fokozott aktivista tevékenység. A hatodik éves jelentés szerint globálisan a felnőttek 76 százaléka állítja azt, hogy a tetteik pozitív irányba befolyásolhatják a változásokat.

„Semmi kétség, izgalmas időket élünk,” nyilatkozta Sheryl Connelly, a Ford globális fogyasztói trendekkel és jövőkutatással foglalkozó munkatársa. „A világszintű prioritások átrendeződése, a féktelen politikai felfordulás és a társadalmi egyenlőtlenségek előtérbe kerülése sok, biztosnak hitt pontot érvénytelenné tett, és sokakat teljesen összezavart. Ám a zűrzavarból és az ellentmondásokból olyan újfajta energia és kreativitás látszik kinőni, amely nagyon lelkesítően hat az emberekre.”

A Ford minden évben alaposan megvizsgálja a világot befolyásoló tendenciákat. Autógyártó és mobilitási vállalatként a Ford továbbra is elkötelezetten dolgozik a világ megváltoztatásán – mint ahogyan már száz éve.



A 2018-as trendfigyelő tanulmány legfontosabb megállapításai:

  • A felnőttek 68 százalékát rendkívüli módon nyomasztja a világban tapasztalható szenvedés, és 51 százalék bűntudatot érez amiatt, hogy nem tesz semmit azért, hogy javítson a világon.
  • A felnőttek 81 százaléka azt állítja, hogy aggódik a szegények és gazdagok közötti szakadék növekedése miatt.
  • A 18-29 év közötti felnőttek 52 százaléka vár a márkáktól politikai állásfoglalást.
  • A felnőttek 73 százaléka gondolja úgy, hogy jobban oda kellene figyelnie az érzelmi szükségleteire, és 57 százalékuk állítja, hogy kevesebbet alszik éjszakánként, mint amennyire szüksége lenne.
  • A felnőttek 39 százaléka azt mondja, nincsenek fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy személyes adatokat osszon meg a cégekkel, de 60 százalékuk tart attól, hogy személyes adataik nyilvánosan hozzáférhetővé válnak.
  • A felnőttek 52 százaléka úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia többet árt majd, mint használ, ám 61 százalékuk hisz az önvezető járművek jövőjében.

A jelen benyomásai alakítják a jövőtA Ford éves jelentése azért készült, hogy megérthessük, miként befolyásolják bizonyos trendek a fogyasztókat és a márkákat 2018-ban és azután. A 10 meghatározó, 2018-as trend a következő:

1.Ahol véget ér a józan ész: A politikától a popkultúráig globálisan jól látható, hogy a dolgok a fejük tetejére álltak. Ezekre a változásokra az emberek szélsőségesen eltérő módon reagálnak. Ahogy fokozódik a megosztottság, úgy szűkül a nyílt párbeszédek tere, és fokozódik a túlterheltség érzése. A fogyasztók szomjaznak valami újra, ami segít alkalmazkodni és megbirkózni ezzel az állapottal.

2.Az aktivisták ébredése: A megosztottság kirángatja a fogyasztókat a megelégedettségből. Mivel az emberek most a szükséges változásokról vitatkoznak, a sablonos bölcsességek és megszokott elvárások felett eljárt az idő.

3.Előtérben a különbségek: Az egyenlőtlenségek világszerte szembeszökőek. Aktivisták és vállalkozások kísérleteznek azzal, miként lehetne mindenki számára elérhetővé tenni a minőségi oktatást, növelni a hatékony foglalkoztatást, kiegyenlíteni a bérek közötti szakadékokat, és mindenki számára biztosítani az alapvető, megfelelő életszínvonalat és infrastruktúrát.

4.Együttérző lelkiismeret: A hírek mindenhová elérnek, így teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, milyen kihívásokkal szembesülnek világszerte a fogyasztók. Az emberek egyre inkább átgondolják társadalmi szerepeiket, és egyre jobban odafigyelnek elköteleződéseikre.

5.A tudat javítása: A fogyasztók és az állami intézmények egyaránt felismerték, hogy addig nem lehet egészséges a test, amíg a tudat nem egészséges. Ezért a szellemi jóllét olyan elsődleges témává vált, ami elől sem az egyén, sem a kormányok, sem a vállalatok nem térhetnek ki.

6.Kereskedelmi terápia: A legtöbb fogyasztó végtelenül vadássza az újat és a mást, olyan anyagi javakat és élményeket keresve, amelyek elhozzák számára a boldogságot. Az időmegtakarítást segítő szolgáltatások elterjedésével a fogyasztók végre megvásárolhatják azt is, amit eddig még soha: az időt.

7.Tehetetlen kiszolgáltatottság: Azt állítják, hogy aBig Data képes interpretálni a viselkedésünket, és ez elvileg a fogyasztók javát szolgálja. Ám a Big Data magában rejti a torzulás lehetőségét is. És amikor a személyes információt útjára bocsátjuk, a fogyasztó csupán reménykedhet, hogy a vállalatok felelősségteljesen használják azt.

8.Technológiai fordulópont: A virtuális valóság, a mesterséges intelligencia, az önvezető technológia már itt vannak, és napjaink részévé váltak. Az emberek világszerte azon tűnődnek, hogy az intelligens technológia ilyen mértékű rohama milyen hatással lesz a társadalomra, és vajon nem lehetséges-e, hogy a hatás sokkal pozitívabb lesz, mint ahogyan azt sok előrejelzés állítja?

9.Választás: Vajon még mindig a házasság és a szülővé válás jelenti a boldog élet zálogát? A párok manapság nagyon is másként gondolkodnak az elköteleződésről és a beteljesedésről; több a választási lehetőségük, és az előttük álló élet is hosszabb.

10.Nagy városok, nagy tervek: 2050-re várhatóan a világ lakosságának csaknem 75 százaléka városban lakik majd. Ahhoz, hogy a városokban rejlő lehető legtöbb lehetőséget kiaknázzuk, azaz hogy azokat olyan boldog és egészséges helyekként tartsuk fent, ahol szeretünk lakni, okosan kell megtervezni a közlekedést, a foglalkoztatást, a lakhatást, a kellemes környezetet, és azt az infrastruktúrát, amely megfelelően alkalmazkodik a robbanásszerűen növekvő népességhez.

A jövő hulláma

A Fordot már több mint 100 éve vezeti az a meggyőződés, hogy az emberi fejlődés lelke a mozgás szabadsága. Ma is ez táplálja azt a szándékot, hogy a Ford a világ legmegbízhatóbb mobilitási cégévé váljon.

Ahhoz, hogy az egyre növekvő városok fenntarthatók legyenek, a társadalomnak foglalkoznia kell az olyan változókkal is, mint a közlekedés szükségessége, és meg kell értenie, hogyan alkalmazkodjon az ehhez hasonló szükségletekhez. Az éves trendfigyelő tanulmány az által segít előre jelezni, illetve irányítani ezeket a témákat, hogy biztosítja a fogyasztók aggályainak, félelmeinek, reményeinek, ambícióinak, valamint megoldási mechanizmusainak mélyebb megértését.

A bizonytalanság és a türelmetlenség korában a Ford továbbra is olyan mobilitási megoldások létrehozására összpontosít, amelyeknek a változó időkben is van értelmük. A fogyasztók elvárásai folyamatosan változnak, így a Ford olyan okos járművek tervezésén és fejlesztésén dolgozik, amelyek megállják a helyüket az új terepen.

„Mai, felgyorsult világunkban nincs időnk a könnyelmű, felszínes dolgokra, ezért a tartalmas, nagy hatású dolgokra összpontosítunk,” tette hozzá Connelly. „A Fordnál pontosan ezt a hangulatot tükrözi a munkánk, hiszen megállás nélkül azon dolgozunk, arra koncentrálunk, hogy olyan megbízható, mobilitást segítő megoldásokat állítsunk elő, amelyek jobbá teszik a fogyasztók életét.”

Ha többet szeretne megtudni a Further with Ford 2018 trendfigyelő tanulmányáról, kérjük, látogasson el a www.fordtrends.com oldalra. 

A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. Az összesen mintegy 202.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 62 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, haszongépjárművek, SUV-k és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 52.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 66.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....