Forma-1

Forma-1: Megvan az Alfa Romeo bemutatójának időpontja is

2020.01.26.

A Forma–1-es csapatok közül hetedikként az Alfa Romeo is ismertette, mikor leplezi le 2020-as versenygépét, miközben a RaceFans megtudta a Williams és a Haas bemutatójának időpontját is - írja az m4sport.hu.

Az Alfa Romeo közösségi oldalain jelentette be, hogy az első tesztnap kezdetét megelőzően mutatja be 2020-as autóját. A leleplezésnek pontos időpontja is van: február 19-én, délelőtt 8 óra 15 perckor hull majd le a lepel a versenygépről – természetesen Barcelonában, az alakulat garázsa előtt.

A RaceFans eközben kiderítette, mikor mutatja be versenygépét a Williams és a Haas, vagyis teljessé vált a téli menetrend. Igaz, a fent említett két csapat esetében, valamint a Red Bulléban (korábban az ő bemutatójukról is csak sajtóhírek szóltak) nem árt megvárni a hivatalos bejelentéseket, az illetékesek ugyanis még nem erősítették meg az időpontokat.

A szaklap úgy tudja, a Williams két nappal a tesztszezon kezdete előtt, tehát február 17-én tart bemutatót, itt azonban a tavalyi gépet használják majd, és csak új fényezésüket leplezik le. A 2020-as autóról viszont feltöltenek majd néhány képet internetes oldalaikra.

Teljes pompájában tehát csak a tesztelés kezdetekor láthatjuk majd az idei Williamst (miután tavaly csúsztak, és elveszítettek két napot, most fő céljuk, hogy időben pályára gurulhassanak, és az első tesztnapokon is ott lehessenek).

Szintén az első tesztnapon mutatkozik be a Haas – írja a RaceFans. Az amerikaiak 15 perccel az Alfa Romeo előtt, tehát 8 órakor leplezik le új autójukat a barcelonai garázsban. Ami a gépet, illetve annak kinézetét illeti, a főszponzor távozása után minden valószínűség szerint ismét a korábbi években már megszokott szürke-piros színkombinációt viseli majd.



A téli F1-es program:


február 11. – a Ferrari bemutatója (Maranello)


február 12. – a Renault évnyitója (Párizs)



február 12. – a Red Bull bemutatója (nem hivatalos)



február 13. – a McLaren bemutatója (Woking)



február 14. – az Alpha Tauri bemutatója (Salzburg, Hangar 7)



február 14. – a Mercedes bemutatója (Silverstone)



február 17. – a Racing Point bemutatója (Mondsee)



február 17. – a Williams bemutatója (online)



február 19 – a Haas bemutatója (Barcelona – nem hivatalos)



február 19. – az Alfa Romeo bemutatója (Barcelona)



február 19-21. – az első barcelonai teszt



február 26-28. – a második barcelonai teszt

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..