Forma-1

Forma-1 - a Renault-nak bizonyítania kell, ha több pénzt akar

2018.03.17.

A Renault addig nem fog komolyabb pénzeket pumpálni Forma–1-es csapatába, amíg az be nem bizonyítja, hogy képes a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull kihívójává válni, a nagy hármas ugyanis pénzügyi szempontból is „más ligában játszik” – jelentette ki a technikai igazgató, Bob Bell.

Miután 2015-ben visszavásárolták a csapatot a Lotustól, a franciák komoly létszámbővítésbe és felújítási munkálatokba kezdtek Enstone-ban, ahol az előző tulajdonos anyagi gondjai miatt folyamatosan csökkent az alkalmazottak száma, a létesítmény pedig F1-es mércével nézve egyre elmaradottabbnak kezdett tűnni.

Gyári szintű visszatérésük első évéhez képest tavaly komoly előrelépést tettek, ahhoz azonban, hogy a Renault vezetői növeljék a nekik szánt pénzügyi támogatást, be kell bizonyítaniuk, hogy ez a javulás folytatható, sőt az istálló a jelenlegi élmezőnnyel is harcba tud szállni.

- Ésszerűen finanszírozzák az istállónak – jelentette ki Bell. - Tavaly hatodikak voltunk a bajnokságban, most pedig olyan helyzetbe kellene kerülnünk, melyben tartani tudjuk a negyediket. A Force India már megcsinálta ezt, nekünk pedig ugyanúgy végre kellene hajtanunk ezt a feladatot, nagyjából ugyanakkora költségvetésből. Egyértelmű, hogy amíg ezt nem érjük el, addig nem fognak több pénzt adni a személyzet bővítésére, vagy a források javítására – magyarázta.

- Minden egyes lépéssel bizonyítani kell saját magunknak. Amint megtettük a következőt, elkezdhetünk egyeztetni arról, mire lenne szükségünk a legjobb három utoléréséhez. Mert a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull finanszírozási szempontból is teljesen más ligában játszik – hangsúlyozta a tapasztalt szakember.

A Renault vezetői a költségek csökkentését, és limitálását is támogatják, Bell pedig kijelentette, ha a jövőben a dolgozók létszámát is maximalizálnák, az sem jelentene egyet számukra az azonnali elbocsátásokkal. - Az a szép az egészben, hogy ha változik az F1 világa, bevezetik a költségvetési limitet, és minden korlátozottabb lesz, az a mi malmunkra hajtja a vizet. Ez nem jelentene egyet azzal, hogy ismét le kell csökkenteni a csapat létszámát. Ha így történik, reméljük, megfelelünk majd az előírásoknak. Igyekszünk érzékenyen megítélni a helyzetet – zárta gondolatát.

Forás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.03.20
Dr. Amit Patel hat évvel ezelőtt veszítette el a látását, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy egy....
2019.03.20
A múlt héten Budapesten megrendezett „Szakma Sztár” verseny döntőjéről négy arany- és egy....
2019.03.20
Pótlóbusz jár a csömöri (H9-es) vonalon Cinkota és Csömör között, a HÉV az Örs vezér tere és....
2019.03.20
Lemondott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, döntését a szervezet elfogadta. ..
2019.03.20
A Mol bruttó 3 forinttal csökkentette szerdán a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a....
2019.03.19
Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán, megszűnik a Ring pihenőhely -....
2019.03.19
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke vendégeskedett a Kossuth Rádió és az M1 Ma reggel című....
2019.03.19
Életünk négy tenyérnyi gumifelületen múlik, mégis az autó legkevesebb figyelmet kapó része a....
2019.03.19
Egyetlen SUV-ja maradt a Mitsubishinek, aminek az ábrázatát eddig nem igazították az új....
2019.03.19
Ciro D'Oriano Olaszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....