Formula-1

Forma 1 újoncok: Alexander Albon

2019.01.24.

A Red Bull csapat régi hagyománya, hogy elsősorban fiatal tehetségeknek adnak lehetőséget, első körben értelemszerűen a Toro Rosso volánja mögött. Jól teszik, hiszen olyan sztárokat adtak így a mezőnybe, mint Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo vagy éppen Max Verstappen. Minden bizonnyal ebbe a névsorba szeretne bekerülni a legújabb tehetség, Alexander Albon. De ki ez a fiatal Thai pilóta, aki Daniel Kvyat csapattársaként versenyez majd jövőre?

 

Alexander Albon 1996-ban született Londonban Thai anya és brit apa gyermekeként. Utóbbitől örökölhette a versenyzés szeretetét, ugyanis Nigel Albon szintén autóversenyző volt és bár akkora sikereket nem ért el, mint a fia, hosszú karriert tudhat maga mögött amit a Porsche Carrera kupában fejezett be.



​Toro Rosso

Alexander Thai zászló alatt fog versenyezni, így az ország második Forma 1-es versenyzője less a 22 éves tehetség. Előtte az ötvenes években volt thai versenyző a mezőnyben Birabongse Bhanudej Bhanubandh személyében.

Albon 2008-ban, 12 évesen került be a Red Bull junior programjába, velük jutott 2012-ben a Formula Renault 2.0 Európa-bajnokságba is, ugyanakkor a kissé csalódást keltő 38. helyen zárta a szezont. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a szezon után különváltak az energiaital-gyártó csapattól és a KTC csapatához szerződött, ahol azonnal javulásnak indultak az eredményei.



​Toro Rosso

“Minden egyes alkalommal, amikor beültem az autóba, azon voltam, hogy jó benyomást tegyek.” – emlékezett vissza Albon. “Nagyon hálás vagyok a Red Bull-nak és Dr. Marko-nak, hogy adtak nekem még egy esélyt.”

Albon számára egyébként cseppet sem ismeretlen a száguldó cirkusz mezőnye. 2012-ben olyan ismerős nevek szerepeltek egy sorozatban a thai tehetséggel, mint a leendő csapattársa Daniel Kvyat, Esteban Ocon, Stoffel Vandoorne vagy éppen Pierre Gasly. Legjobban talán az újdonsült Ferrari pilóta Charles Leclerc-et ismerheti, ugyanis 2016-ban csapattársak voltak a GP3-ban. Leclerc mindenki elismerését kivívta az előző szezonban mutatott teljesítményével, Albon pedig képes volt annak idején felvenni vele a versenyt, bár végül annak ellenére is csak az ezüst érem jutott neki, hogy 4 versenyt nyert Leclerc 3 győzelmével szemben.



​A Red Bull junior csapata 2012-ben

2017-ben ő is fellépett a Formula 2 sorozatba, de első szezonjában csak a 10. helyet szerezte meg a bajnokságban. 2018-ban viszont már egy biztos harmadik helyet szerzett, amivel úgy tűnik sikerült meggyőznie a Red Bull és a Toro Rosso vezetőségét, ugyanis a szezon végén felajánlották neki a fiókcsapat ülését.



​Formula1.com

A terv az volt, hogy a Formula E bajnokságban versenyez majd idén, de a legmagasabb szintről érkező hívás keresztülhúzta a terveket és végül felbontották már aláírt szerződését, hogy a thai pilóta megmutathassa, mire képes a legjobbak között.

Sok sikert kívánunk neki!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....