Porsche

Formatervi belépő - Porsche 911 mai ízlés szerint

2015.04.05.

Érdekes látni annak eredményét, ha valaki elfogulatlanul szemléli a Porsche 911 típust és a történelmét. Pláne, ha úgy gondolja, hogy ő bizony újra kitalálja ezt a legendát, a mai kor ízlésének megfelelően, de az eredeti értékeinek figyelembevételével. Ilyen elképzelés a Porsche 901 Concept is.

Legtöbbször természetesen a Porsche tervezői foglalkoztak a 911 újraálmodásának témájával, hiszen mint minden típusnak, ennek is „normális életutat” terveztek. Vagyis azt, hogy az eredeti 911 életciklusa végeztével átadja helyét a következő generációnak. Porschéról lévén szó természetesen egy még erősebbnek, még kívánatosabbnak, a luxusigényeknek még inkább megfelelőnek. Csakhogy a vásárlók nem egészen úgy képzelték a 911 jövőjét, mint a Porsche, aki nem akart még egyszer olyan hevesen érzelmeket korbácsolni egy típusa megszüntetésével, mint éppen a 911 előtt a 356-ossal. Ezért aztán például a 928-ból sem lett 911 utód, csak mellette élő, majd eltűnő történelem. Ha úgy tetszik, a vevők nem engedték eltűnni a legendát a maga hagyományos értékeivel, farmotorjával, boxer erőforrásával és jellegzetes megjelenésével.

Tehát nemhogy a típus, hanem például csupán a levegőhűtés modernebbre cserélésének hírét sem vették örömmel a 911 rajongói, akik persze azért belátják, hogy a Porschénak a 911-gyel is haladnia kell a korral. Ennek eredményeként folyamatosan megújítják, modernizálják, nagyon is a kor elvárásaihoz igazítják a típust. Így „lehetséges”, hogy a 911 is több generációt ért már meg, ám az alapértékei változatlanok maradnak. Jól jellemzi ezt például a Porsche egyik vezető képviselőjének nemrégiben megfogalmazott nyilatkozata a 911 erőforrásainak turbósítása kapcsán: Igaz, hogy a turbófeltöltő bevezetése ma már a károsanyag-kibocsátás mérsékléséért történik, csakúgy, mint a kisebb, négyhengeres motorok megjelenése a márka más, kisebb típusaiban, a 911 erőforrásaiban viszont soha nem dolgozik majd hat hengernél kevesebb. És ez adja a 911 sikerét, ettől (is) töretlen a népszerűsége több mint fél évszázaddal megjelenése után is: mert kiszámítható, a vásárló tudja, milyen értéket kap a pénzéért.

Figyelemre méltó próbálkozás Ege Argüdené, akinek jelenleg semmi köze nincs a Porschéhoz. Azaz előítéletektől, megkötésektől mentesen, sőt szabadon, az eredeti ős-911 ismeretében képzelte el a jövő 911-esét. Alkotói szabadsága abból adódik, hogy a török származású Ege Argüden egy kaliforniai művészeti egyetem végzős hallgatójaként rajzolta meg tanulmányautóját. Az általa 901-nek nevezett jármű elnevezésével is 1960-as években született ötletdonorra utal, amely eredetileg ezzel a névvel került volna piacra.

Mondhatni, Argüden úgy állt a 911 újraálmodásához, mintha az elsőt követő generációk egyszerűen nem is léteznének, és most kéne – mondjuk a retro-láz jegyében – újra megalkotni e sportautó jelenkori képviselőjét. Figyelembe vette a 911 megszületésének eredeti szándékát és koncepcióját, vagyis egy viszonylag kicsi, könnyű sportautó igényét. Véleménye szerint a mai 911 ezeknek az elveknek már kevésbé felel meg, ezért Argüden rövidebb, kisebb karosszériával rajzolta meg a tanulmányát, sallangmentes vonalvezetéssel, a minimál dizájn jegyében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..