autósport

Formulás vírussal fertőzve

2017.01.09.

Modellautótól jutott a TCR-be, pontosabban a távirányítósok világából ugrott a Formula Studenten át a globális sorozatba a Kölyök: nagy öröm és izgalom ez egy apának, aki kamerával is rögzítette a gyors karriert.

Tassi Attila, Gyenis Máté, Boriszov Dániel és Bári Dávid

Objektívvel, szubjektíven

Éppen leérettségizett, amikor apja elrángatta a gönyűi kikötőbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy autóimádó fiával megismertesse a műfajt, amit úgy hívnak, hogy Formula Student. Pont jókor, mert Danit akkor vették fel a műszaki egyetemre. Ja, és éppen akkor itthon rendezték a világsorozat magyarországi futamát.

A Formula Studentet meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, így egyáltalán nem okozott meglepést Dani kijelentése: jövőre ilyen autót fogok vezetni! Mindig volt alapja az ilyen megnyilvánulásainak, mert amit elhatározott, azt meg is csinálta.

Korábban több ifjúsági és felnőtt bajnoki címet és több futamot is nyert, igaz, akkor még jóval kisebb léptékben, az 1:10-es villamoshajtású és távirányítású modellautók hazai és európai mezőnyében. Már azokat is maga építette és hangolta futóművét a pályához. A kölyökkori gokartozás után megszerezte az igazi jogsit, napra kiszámolva tizenhét évesen.

Dani és Rob Huff

Világbajnoknál gyorsabban

Amikor Magyarországra jött a Túraautó Világbajnokság (WTCC) és a futamokat uraló Chevrolet csapat gokart versenyt rendezett, Rob Huff volt a fővendég és sztárpilóta. Dani is indulhatott, megnyerte az időmérőt, aztán a versenyt is, de a világbajnok Huff nem vette szívére a vereséget és élvezte a bulit.

Néhány járműgépész szemeszter után egyre erősebben hatott a Gönyűn összeszedett Formula vírus: 2013 januárjában jelentkezett a toborzóra, felvették és formula student lett. Akkor kezdett új villanyautó építésébe a BME Formula Racing Team, következett a sok éjszakai műszak és kevés alvás a műhelyben.

Mert ebben a műfajban (is) a lényeg a profi csapatként való működés, ami maximális odaadást és szakmai tudást igényel. A világ legjobb egyetemistáival versenyezni a sorozat szabályainak megfelelően autót csinálni és jó eredményeket elérni egy jó csapattal a hatszáz csapatos mezőnyben. Mindezt ingyen, tehát térítés nélkül, lelkesedésből.

Monocoque: Made in BME

Közben úttörő próbálkozásra vállalkoztak a magyar egyetemisták: a régióban és Magyarországon is először készítettek szénszálas monocoque versenyautót, méghozzá mind a négy kerekén villamos hajtással és intelligens nyomatékelosztással.

Az egyetem mellett is tanult Dani: Ausztriában és Németországban az OptimumG versenymérnökök által tartott járműdinamikai szemináriumain vett részt, így a Team Rosberg Engineering műhelyébe is eljutott, hogy versenytempóban fejlődjön.

E-Race győzelem és Silverstone-i ezüst

Volt szerelő, pilóta, csoportvezető, majd csapatkapitány: Boriszov Dani irányítása alatt legeredményesebb szezonját zárta a BME Formula Racig Team, mely tizenegyedik autójával, az FRC-006-ossal versenyzett 2016-ban. A németországi Formula Student e-race-t a BME Formula Racing Team nyerte, a vetélytársak megszavazták a legjobb csapatnak, Silverstone-ban másodikok lettek a villanyautók mezőnyében és övék volt a legjobban gyorsuló autó a gönyűi nemzetközi versenyen. Annak ellenére, hogy kevés nemzetközi futamon vettek részt, a világranglista éves összesítése szerint kilencedik helyen végzett a magyar csapat.

Irány a TCR sorozat

Nyáron már új szintre lépett Dani: régi szerelme az autósport és mindig is álma volt a pályaversenyzés, erre kínált lehetőséget a korábbi Formula Student csapatkapitány Bári Dávid, aki a B3 Racing kapitányaként hívta meg a csapathoz. Merész húzás volt, mert a mezőny legfiatalabb pilótája mellé került a legfiatalabb mérnök, de sem a tehetséges Tassi Attila, sem Dani nem okozott csalódást: Szocsiban már dobogós helyezést ért el a 17 éves pilóta, aki SEAT Leonnal utasított maga mögé tapasztalt és kemény pilótákat.

Az első dogobós helyezést Szocsiban érte el a TCR legfiatalabb párosa 

Megjelent az Autósport és Formula magazin 2017 januári számában

Fotók: Dr. Farkas Zsolt, Gaál László és Szerző

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..