fuvarozás

A fuvarozók szerint finomítani kell a tengelysúlymérés szabályait

2017.09.20.

A fuvarozói érdekképviseletek szerint finomítani kell a nemzeti tengelysúlymérő rendszerre vonatkozó szabályozáson - írta szerdai számában a Magyar Idők, hozzátéve, hogy a rendszer mostantól a hazai közutak 89 pontján folyamatosan méri a járműveket.

A túlsúlyos teherautók és buszok üzemeltetői egyelőre csak figyelmeztetést kapnak, januártól azonban már büntetést kell fizetniük. Minden becsületes fuvarozónak érdeke, hogy a hatóságok kiszűrjék az utakról a túlterhelt járművekkel dolgozó vállalkozásokat, azonban a nemzeti tengelysúlymérő rendszer (TSM) megbízható, kiszámítható viselkedése érdekében finomítani kell a szabályozáson - mondta a lap kérdésére a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára.



Somogyi Gábor emlékeztetett, hogy teszteket szerveztek az általuk képviselt vállalkozások, a közlekedési hatóság és a Magyar Közút szakembereinek részvételével a TSM rendszer egyes mérőpontjain, és bebizonyosodott, hogy a folyékony árut szállító kamionok más tengelynyomást produkáltak álló helyzetben a hagyományos fix mérlegen, mint haladás, különösen pedig fékezés, illetve gyorsítás közben a burkolatba épített érzékelőkön.

Az is fontos kérdés, hogy az objektív felelősség alapján automatikusan kiszabott bírságok esetében lesz-e lehetőség bizonyos tűréshatárok érvényesítésére, hiszen nem mindegy, hogy az adott teherautón a rakomány tömege egy kilóval vagy két tonnával haladja meg a megengedett mértéket.



Az MKFE főtitkára elmondta: bízik benne, hogy megtalálják a megoldást. Az egyesület szakértői és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jogszabályalkotói között rendszeresen zajlanak egyeztetések annak érdekében, hogy a várhatóan még idén megjelenő miniszteri rendeletben, amely a végrehajtási szabályokat tartalmazza részletesen, megnyugtatóan rendezzék a felmerülő kérdéséket.

A szaktárca szerint a túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot jelentenek, felgyorsítják a közutak amortizációját, valamint a szabályszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben. (szöveg és fotó: MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....