autóipar

Galamb Józseftől a Váci útig

2018.09.22.

A Ford Motor Company Üzleti és Szolgáltató Központot nyitott Budapesten. A cég új részlege ékes bizonyítéka annak, hogy az autóipar szereti Magyarországot.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország Európa Detroitja, hiszen az elmúlt évtizedekben számos márka látott bennünk jó lehetőséget. A napokban a Ford is bejelentette, hogy tovább erősíti jelenlétét hazánkban, aminek első lépéseként és új adminisztratív centrumot hozott létre.

Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója és Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminiszter

Az amerikai autógyártó még 1990-ben kezdte meg magyarországi működését eredendően Ford Hungária Kft., majd nem sokkal később új keresztlevéllel Közép-és Kelet Európai Kft. néven. És noha a márka nem végez klasszikus autó-összeszerelési tevékenységet idehaza 40 vállalatból álló beszállítói hálózattal bír, akik tavaly 580 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le. A szentendrei regionálisközpont megépülésével egy új korszak is elindult a Ford honi életében. Az elmúlt évben pedig elindították a Business Fitness programot, mely stratégia megvalósulását a most elindult szolgáltató centrum tovább segíti majd. A Ford mostani befektetésével továbbra előtérbe helyezi a szürkeállományt és jól megágyazott a szellemi tőkének.

Galamb József öröksége tehát 21. századi teret kapott a Váci úti Greens irodaházban és lett a legnagyobb adminisztratív Ford Centrum Európában. A fejlesztés révén a ma 500 főből álló dolgozói létszám az év végéig eléri a hatszázat, jövőre pedig további száz fővel emelkedik majd a cég munkavállalói köre, akiknek legnagyobb részét már most is magasan képzett fiatal magyar mérnök és közgazdász szakemberek teszik ki. A vállalat a Budapestin kívül még két helyen nyit hasonló irodát, az egyiket Indiában, a másikat Mexikóban. Ebben a három országban központosul majd az amerikai autógyártó teljes HR adminisztrációja.

Az Üzleti Szolgáltató Központ működése több marketing, gyártástervezési és egyéb európai funkció mellett például az Európát, Közel-Keletet és Afrikát kiszolgáló új Regionális HR Szolgáltatóközpontja is lesz egyben.

Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója

“Az új budapesti Ford Üzleti Szolgáltató Központ megnyitása egy 2013-ban elkezdett hosszú folyamat legújabb lépése, amelynek során a magyarországi központban dolgozó jól képzett, motivált, több nyelvet beszélő, diplomás magyar munkavállalók teljesítményét és szaktudását elismerve a Ford egyre több európai és globális funkciót hozott Magyarországra,” nyilatkozta Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója.”

A program keretében ebbe a budapesti tudásközpontba kerül át Európa összes Ford-piacának számos pénzügyi, gyártástervezési, termékmanagement, marketing kontrolling, és after sales funkciója, valamint számos globális, a világ 41 piacát kiszolgáló feladatkör is, mint pl. a CAPEX tervezés vagy a nagyon fontos beszállítói fejlesztés és minőség-ellenőrzés. Az, hogy számos európai és globális feladatot a magyar tudásközpont végez majd, remek lehetőséget nyújt a tehetséges magyar munkavállalók számára, hogy egy globális csapatban, akár több területen is kipróbálják magukat.

Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminiszter

Az ünnepélyes aktuson a részt vett Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is, aki két aspektusból is kommentálta a központ megnyitását. Egyfelől rávilágított, hogy az iparág tavaly termelési értéke 8000 milliárd forint volt, és az idei hat hónap mérlege is már túl van a 4500 milliárd forinton. Másfelől üdvözölte azt is, hogy a termelés, illetve a kutatás-fejlesztés mellett egy nagy világmárka Magyarországra hozta a termelést támogató adminisztratív, pénzügyi funkcióinak központját, ami további munkahelyeket jelent a fiatal diplomások számára.

A folyamat ezzel nem zárul le a Ford és Magyarország között, a mostani együttműködés csak egy út kezdetét jelenti.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....