támogatás

A Generali Csoport támogatásával újítják fel Velence egyik nevezetességét

2017.04.10.

A nemzetközi Generali Csoport és a Venice Gardens Foundation bejelentette: együttműködnek a velencei Szent Márk tér közelében lévő királyi kertek (Gardini Reali) felújításában.

A Venice Gardens Foundation 2014-ben 19 évre terjedő megállapodást írt alá a Gardini Reali felújítására, fenntartására, őrzésére és promóciójára. A Generali támogatásával megvalósuló projekt magában foglalja a kertek teljes botanikai és tájképi, valamint építészeti helyreállítását. Az együttműködésnek köszönhetően felújítják a fedett lugast, a neoklasszikus pavilont, az üvegházat és a történelmi jelentőségű felvonóhidat is, amely a kertet a Szent Márk térrel és a Marciana negyedben található múzeumokkal köti össze.


“Büszkék vagyunk, hogy egyedüli partnerként támogathatjuk a Venice Gardens Foundationt ebben a nagyon fontos projektben. Velence kiemelkedő jelentőséggel bír számunkra, hiszen 185 évnyi történelem köti össze a várost a Generalival. Elérkezettnek látjuk az időt, hogy felfrissítsük jelenlétünket a városban: a felújítás ennek az első lépése. Hozzájárulásunk nemcsak az alapítvánnyal közösen szervezett nyilvános programokban merül ki, hanem tervben van a Szent Márk téren lévő Procuratie Vecchie szerkezeti felújítása is, hogy az épületek teret adhassanak a nyilvánosságnak napjaink kulcsfontosságú társadalmi problémáinak megvitatására” – nyilatkozta Philippe Donnet, a nemzetközi Generali Csoport vezérigazgatója.


A történelmi jelentőségű Gardini Reali felújításának célja feleleveníteni a monumentális 19. századi építészeti komplexum városi és építészeti témáit, hogy a terület újra a pezsgő Marciana negyed szerves részévé válhasson.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....