biztosító

Generali a hazai munkáltatói márkaépítés legjobbjai közt

2016.03.15.

Idén első alkalommal díjazta a Magyar PR Szövetség Employer Branding tagozata a hazai munkáltatói márkaépítés legjobbjait. A nagyvállalatok kategóriájában kiemelkedőnek bizonyult a Generali, így elnyerte az Employer Branding Award – Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés – 2015 díjat.

Hagyományteremtő céllal hozta létre 2015-ben a Magyar PR Szövetség Employer Branding tagozata az Employer Branding Award-ot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját, amelyet 2016-ban első alkalommal adtak át azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő pályamunkájukkal mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése, két kategóriában: kis- és középvállalatok (1 – 250 fő); valamint nagyvállalatok (250 fő felett) számára. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri értékelte.


 

Generali – Példaértékű Munkáltatói Márka

Szakmai munkája elismeréseként a Generali Biztosító is elnyerte az Employer Branding Award – Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés – 2015 díjat.

A vállalat munkáltatói márkaépítési projektjének célja – a nemzetközi, csoportszintű kommunikáció adaptálása mentén – egy olyan megkülönböztető munkáltatói identitás kialakítása, amely hiteles és vonzó, növeli a munkavállalói elkötelezettséget, illetve támogatja a tehetséges munkaerő bevonzását, valamint erősíti a Generali márkát.
Ehhez olyan külső és belső kommunikációs akciókat, kampányokat valósított meg a cég, mint a Generali újradefiniált jövőképének, küldetésének és értékeinek adaptálása és átadása, hogy azok beépüljenek a munkatársak mindennapjaiba és iránymutatást adjanak, valamint hogy a biztosító sikerének kulcsává válhassanak. A társaság elindított továbbá egy olyan toborzókampányt – Köztünk a helyed! szlogennel –, amelyben saját kollégái közreműködésével célja a tanácsadói hivatás, az értékesítői munka népszerűsítése, a Generali szélesebb körben való megismertetése a diplomás és egyetemista fiatalok körében.

2016-ban a Generali Biztosító még több belső akcióval támogatja majd azon törekvését, hogy kollégáit, munkatársait továbbra is a középpontban tarthassa, valamint még inkább erősíteni kívánja ügyfélcentrikus és célcsoportra szabott munkáltatói márkakommunikációját.

A Generali Biztosító díjazott pályamunkájának bemutatóanyaga megtekinthető az MPRSZ honlapján.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....