abroncs

A Goodyear felsővezetők új szerepköreit jelentette be

2013.11.16.

A Goodyear Tire & Rubber Company bejelentette, hogy igazgatótanácsa a vállalat felső vezetésének négy tagját új szerepkörökre nevezte ki 2013. december 1-i hatállyal.

Darren R. Wells executive alelnököt és pénzügyi vezérigazgatót a Goodyear európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) üzletágának elnökévé nevezték ki. Arthur de Bok, a vállalat EMEA üzletágának jelenlegi elnöke senior alelnökként kap új szerepkört, melyben a Goodyear cég egészére vonatkozóan az egységes és integrált értékesítések és marketing folyamatok irányításáért lesz felelős. Laura K. Thompson észak-amerikai pénzügyi alelnök követi Wells-t az executive alelnöki és pénzügyi vezérigazgatói székben. Damon J. Audia senior üzletfejlesztési alelnök lesz Thompson utódja a Goodyear észak-amerikai üzletágának senior pénzügyi alelnöki posztján.

„A ma bejelentésre kerülő utódlási intézkedésekkel a Goodyear kipróbált vezetőit helyezzük kulcspozíciókba, mellyel lehetővé válik számunkra, hogy továbbra is kövessük stratégiánk kijelölt útjait és megtartsuk pozitív lendületünket” - mondta Richard J. Kramer, a Goodyear elnöke és vezérigazgatója. „Bízunk abban, hogy ezek a vezetők továbbra is teljesítik üzleti célkitűzéseinket és részvényeseink számára fenntartható értéket hoznak létre.”

A kinevezésekhez Kramer a következőket fűzte hozzá:

„Örülök, hogy Darren veszi át az EMEA üzletág vezetését. Kulcsfontosságú vezetőnek bizonyult a vállalat stratégiai vonalvezetésében az elmúlt 11 évben és nagyra értékelt üzleti partnernek bizonyult számomra és a Goodyear vezetőségének többi tagja számára is. Nagy tapasztalattal bír stratégiánk kijelölt útjai terén és a globális üzletvitelünkben szerzett mélyenszántó ismeretei segítségére lesznek abban, hogy hasznosítsa a vállalat globális képességeit az EMEA üzletág még jobb eredményeinek elérésében. Teljes mértékben megbízom Darrenben és abban, hogy továbbra is hozza az eredményeket új szerepkörében.”

„Ami Arthur áthelyezését illeti új szerepkörébe, szeretnék köszönetet mondani neki azért, hogy az európai, közel-keleti és afrikai üzletágat vezette az elmúlt 12 évben. Hivatali ideje alatt EMEA üzletágunkat több éven át rekordbevételek elérésére vezette, miközben a Goodyear földrajzilag legváltozatosabb régiójában irányította az üzleti folyamatok integrációját. Arthur irányítása mellett olyan díjnyertes termékek hosszú sorát jelentettük meg a piacon, melyeket piaci visszajelzések alapján fejlesztettünk ki és termékkínálatunkat nagyobb hasznot hozó prémium abroncsokkal gyarapítva állítottuk össze.” – tette hozzá Richard J. Kramer.

„Laura kulcsszerepet játszott abban, hogy észak-amerikai eredményeinkben fordulat állt be. Pályafutása során végig kiemelkedő vezetőnek bizonyult, egy sor előléptetésen esett át magasabb vezetői pozíciókba, irányította többek közt üzletfejlesztési tevékenységeinket, a befektetőkkel való kapcsolatokat és felügyelt több stratégiai kezdeményezést. A Goodyear vállalatról szerzett mély ismeretei, üzleti és pénzügyi háttere, valamint a vállalaton belüli és kívüli szilárd kapcsolatai ideális választássá teszik Laura személyét új szerepkörére, mint pénzügyi vezérigazgató.”- mondta Kramer.

„Damon, aki pénzügyi vezetőként csatlakozik az észak-amerikai csapathoz, hiteles eredménylistával bír mind vállalati szinten, mint az üzleti életben. Széleskörű és mélyreható szakértelme ideális választássá teszi őt erre az igen fontos üzleti partneri szerepkörre. Pályafutása során Damon kulcsszerepet töltött be treasurerként, legutóbb pedig az üzletfejlesztés vezetőjeként. Jelentős szerepet játszott abban is, hogy Asia Pacific üzletágunkat annak pénzügyi vezetőjeként segítette növekedési pályára állni. Bízom Damon abbéli képességében, hogy elősegíti az észak-amerikai üzletág folyamatosan nyereséges fejlődését.” – fűzte hozzá Kramer.

A most 47 éves Wells 2008 októbere óta tölti be a Goodyear executive alelnöki és pénzügyi vezérigazgatói posztját. Ezt megelőzően senior pénzügyi és stratégiai alelnökként dolgozott, azelőtt pedig senior üzletfejlesztési alelnök és treasurer volt. Wells 2002 augusztusában csatlakozott a Goodyear vállalathoz alelnökként és treasurerként.

Az 51 éves de Bok 2008 óta tölti be a Goodyear EMEA üzletágának elnöki posztját.

Közvetlen ezelőtt a vállalat Európai Unión belüli üzletágának elnöke volt, korábban pedig alelnökként dolgozott a fogyasztói abroncsok területén a régión belül. De Bok 2002-ben lépett be a Goodyear vállalathoz, mint értékesítési és marketing alelnök és Európában tevékenykedett a fogyasztói abroncsok terén.

A 49 éves Thompson 2011 óta tölti be a vállalat észak-amerikai üzletágának pénzügyi alelnöki posztját. A Goodyear vállalatnál töltött 30 éves pályafutása során egyre nagyobb felelősséggel járó vezető beosztásokat kapott különböző üzletágakban és a vállalat pénzügyi irányításában, emellett sikeresen vezetett több stratégiai kezdeményezést a vállalat számára. Thompson ugyancsak kitűnt kulcsfontosságú külső szerepkörökben, az üzletfejlesztés és a befektetői kapcsolatok irányításában.

A 42 éves Audia mind vállalati, mind üzletági szinten felelős volt a pénzügyekért. Az elmúlt év során első számú üzletfejlesztési alelnök volt azt követően, hogy senior pénzügyi alelnöki posztot töltött be a vállalat Asia-Pacific üzletágánál. Azt megelőzően a cég treasurer pozíciójában jelentős szerepet játszott a vállalat sikeres adósság-újrafinanszírozási tranzakcióiban, miközben a cég adófunkcióiért és befektetői kapcsolataiért is felelős volt. Audia 2004-ben lépett be a Goodyear vállalathoz treasurerként és a tőkepiacok területén tevékenykedett.

A Goodyear a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója. A vállalat mintegy 69 000 embert foglalkoztat a világon, a termékeit pedig 22 ország 52 létesítményében állítja elő. Az ohiói Akronban és a luxemburgi Colmar-Bergben található két Innovációs Központjának célja: a legmodernebb termékek és szolgáltatások kifejlesztése, melyek meghatározzák az iparág technológiai és teljesítményi színvonalát. További információk a Goodyear-ről: www.goodyear.com/corporate.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....