befektetés

A görögök is szeretnének Volkswagen gyárat

2019.11.02.

Törökország szíriai offenzívája miatt a Volkswagen jegelte a döntést arról, hogy Izmirben építené fel dél-európai gyárát. Görögország is bejelentkezett lehetséges helyszínnek – írja az automobilwoche.de

 

Adonis Georgiadis gazdasági- és befektetési miniszter az állam televíziónak azt nyilatkozta: a mi részünkről komoly az érdeklődés. További részleteket azonban nem árult el.

Skodák is készülnek majd az új gyárban.

Néhány héttel ezelőtt a német lapok biztosra vették, hogy Törökországban épül fel az új Volkswagen gyár. A török offenzíva azonban alaposan átrajzolta a terveket. A Volkswagen elhalasztotta a döntést, ami alapján nem csak a görög, hanem a bolgár remények is feléledtek. Korábban ugyanis Bulgária is a lehetséges országok között volt, ahol a wolfsburgi konszern elképzelhetőnek tartotta több márkás gyárának felépítését.

Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy lesz VW-gyár Dél-Kelet-Európában, s az is biztosnak tűnik, hogy a Volkswagenek mellett Skodák is készülnek az új gyárában, a helyszín azonban továbbra is kérdéses.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..