közlekedébiztonság

Gyalogosgázolások fő oka: a figyelmetlenség

2017.03.31.

Az Egyesült Államok-beli Governors Highway Safety Association 2016-os jelentése egy ijesztő tendenciára hívja fel a figyelmet: tavaly 11 százalékkal nőtt a halálos kimenetelű gyalogosgázolások száma 2015-höz képest, ami majdnem 6000 áldozatot jelent.

Richard Retting, a jelentés készítője szerint ez a tendencia évekkel korábban elkezdődött, ugyanis már 2015-ben is a hasonló balesetek száma 9 százalékkal volt magasabb 2014-hez képest. Hogy meglássuk, mennyire adnak aggodalomra okot ezek a százalékok, érdemes tudni, hogy az USA-beli halálos balesetek száma 2010 óta 6 százalékkal emelkedett, míg ezen belül a gyalogos áldozatot követelőké összesen 25 százalékkal!

Mik lehetnek vajon az okok? Egyrészt a járművek és a megtett kilométerek számának emelkedése, másrészt talán (az Amerikában folyamatosan sulykolt) egészség- és környezettudatosság, mely miatt egyre többen járnak gyalog. Ez utóbbinak azért ellentmond, hogy az elgázolt gyalogosok 34 (!) százaléka alkoholos befolyásoltság alatt állt... a vezetőknél ugyanez az arány "csak" 15 százalék volt, viszont a százalékos arányok ebben nem változtak.

Azonban a fő okot nem itt kell keresni! A vezetők és a gyalogosok nagy részének kezében ott van az okostelefon, amely mindannyiuknak megosztja és ezzel elvonja a figyelmét a közlekedésről. A vezeték nélküli internet használata, az üzenetküldés, a fényképezés, szelfik sokkal inkább elvonják a figyelmet a közlekedésről, mint a telefonálás. A robbanásszerű változásra gyorsan kell reagálni - erre is felhívta a hatóságok figyelmét a jelentés készítője.

Forrás: autoblog.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....