baleset

Gyalogost ütött el és cserbenhagyta Napkoron

2016.12.04.

A rendőrség keresi annak a kistehergépkocsinak a sofőrjét, aki Napkoron elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság. Egy eddig ismeretlen sofőr 2016. november 8-án 16 óra 30 perc körül az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű, feltehetőleg Mercedes Vito típusú, sárga színű kistehergépkocsival közlekedett Napkor Kállói utcán, a Kossuth utca felől a Petőfi utca irányába.


A gépkocsivezető közlekedése során a Kállói út 8. szám előtt a jobb oldali visszapillantó tükrével nekiütközött egy vele azonos irányba haladó gyalogosnak. Az ütközés következtében a 36 éves nő könnyű sérüléseket szenvedett. A jármű sofőrje a baleset bekövetkezése után a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott a Petőfi utca irányába.

A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen kistehergépkocsi sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....