mérnökverseny

Győrben nem csak az Audi tud autót építeni

2019.07.12.

Hanem a Széchenyi István Egyetem Arrabona Racing Team csapata is. Igaz, az Audi szeme, keze és teljes támogatása rajtuk van. Ezzel indulnak az idei Formula Student magyar futamon, amelynek Zalaegerszeg ad otthont. Ez már a hatodik autó, amelyet megépítettek. ART­_06 névre hallgat.

A csapat az új autóval

Az autó súlya 164 kilogramm, 55 lóerős, 4,3 másodperc alatt gyorsul fel százra. A kocsi egy üléses, rendszám nélküli, közúti forgalomban nem vehet részt, kizárólag a Formula Student versenyen indulhat.

Az ART, ahogy rövidítik a csapat nevét, jelenleg 44 fős, s 2014-ben alakult. A fluktuáció itt természetes, a végzősök helyére ugyanis mindig új csapattagok kerülnek. Nagy szó bekerülni a csapatba, az itt végzetteket ugyanis TOP-állások várják a nagy cégeknél.

Hanula Barna az új FS autóval

A Formula Student autóversenynek látszik, de nem az, ez egy mérnökverseny – fogalmazott a bemutatón Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, aki elmondta azt is, a csapatban elvégzett munkát értékeli az egyetem is, a piac is. A Formula Student keretében ugyanis olyan plusz ismeretekhez jutnak a fiatalok, amelyet az egyetemen sem tudnának elsajátítani.

Feszty Dániel, az egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője azt hangsúlyozta a bemutatón, hogy a tapasztalat alapú oktatást biztosítja a Formula Student mozgalom, az abban résztvevők nem papíron dolgoznak, hanem a valóságban is megépítik a járművet.

Gudra Gábriel csapatvezető és Kiss Szabolcs konstrukciós vezető mutatta be az ART_06 névre keresztelt autót, amely a tervek szerint a magyar futamon mutatkozik be a közönségnek. Ezt már nem Győrben, hanem a zalaegerszegi próbapályán rendezik meg.

Nem csak az autó győri, hanem a benne levő motor is. Azt ugyancsak az egyetemen működő SZEngine csapat tervezte és építette.

A Formula Student East 2019 az együttműködő partnereknek és szponzoroknak köszönhetően a tesztpálya legnagyobb látogatottságú rendezvénye valósulhat meg július 17. és 21 között, amely a lakosság számára is nyitva áll. A versenyen Formula 1 szintű technológiával találkozhatnak az érdeklődők, ugyanakkor a diákok nyitott boxutcával várják a látogatókat és szívesen válaszolnak az járművekkel és a fejlesztéseikkel kapcsolatos kérdésekre. Az FS East emellett kiváló pályaorientációs lehetőség is egyben. A nagyközönség számára a szombat-vasárnapi versenynapok ajánlottak, szombaton kerül sor az önvezető kategória leglátványosabb versenyszámára, valamint a gyorsulásra és az időmérőre a belsőégésű és az elektromos kategóriákban. Vasárnap rendezik meg a 22 km-es Endurance futamot, melynek során egyszerre akár 3-4 autó is versenyez a pályán.

Csütörtöki Tamás, az FS East projekt vezetőségének rendezvényszervezésért felelős tagja: - Negyedik alkalommal rendezik meg Formula Student East néven a rendezvényt, maga a mozgalom Magyarországon 12 éves múltra tekint vissza, hiszen 2007-ben kezdődött akkor még a BME járműépítő csapatával. 2019-ben már a világ élvonala érkezik Zalaegerszegre, köztük négy magyar csapattal.

72 csapat indul belsőégésű, elektromos és önvezető kategóriában. Ez a korábbi évekhez képest jelentős növekedés, 60-ról 72-re emelkedett a csapatszám. A rendezvény előtt az együttműködő partnerekkel közösen meghatározott, hároméves növekedési ütem áll, amelyben ez az első lépés, majd a másodikban 90, végül 100 csapatra bővül a rendezvény. Az FS Easten Európa legjobb csapatai vesznek részt, a rendezvény közkedvelt és gyakorlatilag a legjobb összetételű verseny, amelyet a rendezvényeket minősítő ún. ranking - tehát osztályozási - rendszer is alátámaszt, ahol az elmúlt években első és második helyeken szerepelt az FS East.

Legtávolabbról az Egyesült Államokból, illetve Izraelből érkeznek csapatok, a legtöbben a mozgalom arányszámai miatt Németországból regisztráltak. Egy nagyon fontos ismérve van a Magyarországon rendezett FS East versenyeknek: a kelet-európai csapatoknak biztosít fix regisztrációs helyeket, hiszen a mozgalomban betöltött szerepe világméretekben az, hogy a kelet-európai régióban ezt a mozgalmat erősítse és tovább vigye, így ezúttal 19 csapat érkezik majd ebből a régióból. Magyarországot képviseli a BME Formula Racing Team elektromos csapata, a belsőégésűek közül pedig az Arrabona Racing Team Győrből, a BME Motorsport, és a kecskeméti KEFO Motorsport.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....