kátyú

Gyűlnek a kátyúk az utakon, komoly kárt okozhatnak az autóban

2018.02.24.

Defekt, sérült felni, rossz egyenesfutás: problémák, amelyek akár egyetlen kátyú után is jelentkezhetnek. Mindez nem csoda: egy-egy fagyos, csapadékos hét után kátyúk ezrei jelennek meg a hazai utakon, amelyek akár százezres nagyságrendű kárt is okozhatnak autónkban. Hiába a körültekintő vezetés, Magyarország 200 ezer kilométernyi úthálózatán a téli fagyok után akár egymillió kátyú is lehet, amelyek többsége potenciális veszélyforrás autónk futóműve és kerekei számára. Még rosszabb, hogy sok esetben bizonyítani sem lehet, hogy a kátyú okozta a problémát, a biztosítók átlagosan csak minden második káresemény után fizetnek.

A kátyúk az autósok talán legalattomosabb ellenségei. Mindannyiunk rémálma, hogy olyan kátyúba hajtunk, ami miatt vagy ott helyben kell kereket cserélnünk, vagy csak később, a szervizben derül ki, hogy sok százezres kárunk keletkezett. A kátyúk olyan gyorsan és sok helyen keletkeznek egyszerre, hogy lehetetlen befoltozni őket, ráadásul csak jó időben javíthatók. Sokszor víz vagy hó borítja a lyukakat, így még az egyébként óvatosan közlekedő autósokat is teljesen kiszolgáltatottá teszik. A legtöbb esetben a gumi vagy a felni sérül, de ennél problémásabb és költségesebb a futómű rejtett hibája, mert sokszor csak később derül ki, hogy egy nagyobb zökkenő komolyabb kárt tett benne.

Bosszantó, de talán mégis egyszerűbb, ha mindjárt a helyszínen intézkedünk. Ilyenkor ugyanis legalább megvan az esélyünk arra, hogy a kárunkat megtéríttessük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel vagy a biztosítóval, amennyiben a káresemény körülményeit megfelelően dokumentáltuk. Jó tudni, hogy még a külön kátyúbiztosítással rendelkezőknek is csupán a fele kap kártérítést amiatt, hogy nem vagy nem megfelelően dokumentálták a történteket.

Sokkal alattomosabb viszont a futómű fokozatos elhasználódása. A kátyúk, nyomvályúk, gyűrődések ugyanis folyamatosan igénybe veszik a futómű elemeit, így azok idővel elkopnak. Ilyenkor árulkodó az úthibákon, fekvőrendőrökön jelentkező kopogó hang, amely leggyakrabban az elkopott gömbfejek következménye, de a szilentek is okozhatják a futómű kopogását. Amíg azonban ezeket hallani lehet, a lengéscsillapító csendben megy tönkre. Sok tulajdonos ezért nem is foglalkozik a lengéscsillapítóval: ennek meghibásodása ugyanis egy folyamat. Szép lassan romlanak a kanyarjellemzők, illetve megnő a fékút is, ezt pedig normál közlekedésben nehéz felismerni.

Pedig a lengéscsillapító hibája akár a fékút 20 százalékos megnövekedését is eredményezheti, ez pedig már elegendő ahhoz, hogy vészhelyzetben a gépjárművünk ne álljon meg időben és baleset történjen. A keréknyomás szintén rendszeresen ellenőrizendő, ahogyan a kerekek állapota is: egy szálszakadt gumi vagy egy kissé megütött felni az általa keltett rezonanciákkal ugyanúgy tönkreteheti a lengéscsillapítót és a toronycsapágyat, mint a nem megfelelő abroncsnyomás.

Ahhoz, hogy utunk során mindig a legnagyobb biztonságban legyünk, évenként vagy 20 ezer kilométerenként szervizben ellenőriztessük a futóművet és az abroncsokat. Ilyenkor a szemrevételezés mellett különösen fontos a vizsgálópadon történő ellenőrzés is, amely során a lengéscsillapítók állapotára is fény derül. Ennek az alkatrésznek az átlagos élettartama 80 ezer kilométer, így ekkora futás után mindenképpen javasolt a cseréje.

Ha az utak állapotán ugyan nem is tudunk változtatni, a későbbi problémákat azért elkerülhetjük: körültekintő vezetéssel minimalizálhatjuk a kátyú okozta károkat, az időszakos átvizsgálással pedig időben kicserélhetjük az elhasználódott alkatrészeket. Ha mégis megtörténik a baj, akkor nem árt, ha van a csomagtartóban pótkerék, amelynek felszerelése után folytathatjuk utunkat a legközelebbi szervizig.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..